Menczer Tamás: Magyar Péter megkapta, amit érdemel

Menczer Tamás volt a Bayer-show vendége.

A Bayer-show legújabb adásának vendége Menczer Tamás volt, az adásban pedig kitért a széles médiafigyelmet kapó találkozására Magyar Péterrel – olvasható a Hír TV oldalán.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a műsorvezető kérdésére elmondta, azért volt szükség a pécsi gyermekotthon előtti beszélgetésre Magyar Péterrel, hogy valaki végre a baloldali pártvezér tempójában mondja el neki, amit érdemel, ugyanis bár Magyar szeret a haladó, progresszív politikai vezető képében tetszelegni, mégis rendre igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy valójában hogyan is viselkedik akkor, amikor nem veszik őt a kamerák.


Magyar Péter számlájára írható a közélet új hangszíne

Menczer Tamás emlékeztetett: Magyar Péter a lehallgatási botrányával tönkretette a családját, emellett vállalhatatlan stílusban beszélt a saját szavazóiról is. A kommunikációs igazgató felidézte azt is, Magyar Péter korábban azt mondta, a sajtó munkatársait a Dunába lökné.

Csak jelzem, hogy a lökni meg a lőni szó között nincs sok különbség

– mondta Menczer Tamás, mindezek fényében pedig feltette a kérdést azoknak, akik az ő fellépését kritizálták:

Akkor kinek a stílusával van a probléma?


Brüsszel továbbra is a baloldali messiás mögött áll

Menczer Tamás kiemelte, azt a Magyar Pétert védi Brüsszel és Manfred Weber, aki ha az online térben kell vitézkedni, akkor nagyfiú, ha azonban személyes beszélgetésre kerül a sor, akkor meg sem mer szólalni. 

Az a helyzet, hogy Orbán Viktor ezekkel az emberekkel vívja a harcot, jelesül Weberrel és Von der Leyen asszonnyal, és védi a magyar érdeket, ezt a Weber-csicska Brüsszel Pétert meg elintézem itt én

– mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Bayer-showban.


Forrás: Magyar Nemzet

2024. december 09. 12:08
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A széllökések meghaladhatják a 120 kilométer per órát is.
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Ovádi Péter cuki fotót osztott meg közösségi oldalán a csütörtöki Békemenetről.
A Házasság első látásra harmadik évadának szereplője drasztikusan megváltozott, és most legalább tíz évvel fiatalabb...
A tűz a szomszéd ingatlanára is átterjedt, egy kisgyermekes anyuka életét vesztette.