Menczer Tamás: Magyar Péter fenyegeti azokat, akik a piszkos ügyeit vizsgálják

Egyre jobban kétségbeesik Magyar Péter a bennfentes kereskedelem ügye miatt.

Magyar Péter megfenyegette a Magyar Nemzeti Bank hölgymunkatársát pusztán azért, mert fel mertek neki tenni néhány kérdést a bennfentes kereskedéssel kapcsolatban – idézte fel Menczer Tamás a Fidesz országjárásán rendezett fórum előtti, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján szerdán Pilisvörösváron- adta hírül a Magyar Nemzet.

Menczer Tamás a Tisza Párt elnökével kapcsolatban kijelentette: 

Már most visszaél a pozíciójával, ez jól látható, és fenyegeti azokat, akik a piszkos ügyeit vizsgálják

-mondta.

Azt mondta, Magyar Péter bűncselekményt követett el, és fenyegetéssel akarja megúszni.

Természetesen mindez felháborító és elfogadhatatlan. Látszik, hogy Magyar Péter ideges. Feltételezem, nem véletlenül

fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Ahogyan azt korábban a Magyar Nemzet is megírta, az Index birtokába került a kérdéssor, amelyet a jegybank a törvényes eljárás részeként juttatott el Magyar Péterhez. A jegybank munkatársai tételesen szembesítették a politikust a problémás tranzakciókkal, amelyeket korábban tagadott, és amelyek megalapozhatják a bennfentes kereskedelem gyanúját.

Mint arról a Magyar Nemzet tegnap beszámolt, 2025. április 22-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik női munkatársát ingerült telefonhívás érte. A hívó fél – ahogy később kiderült, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke – ingerült, számonkérő hangnemben bírálta a jegybank piacfelügyeleti eljárását.

Nyitókép: MTI

2025. április 24. 12:53
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...
Több ember életét is veszélyeztette amikor a tilos jelzés ellenére sínekre hajtott egy nő Kisteleknél. Az érkező von...