Menczer Tamás: biztosított az ország gázellátása

Folyamatosan érkezik gáz Magyarországra, de ha nem így lenne, a téli és az azt követő időszak ellátása akkor is biztosítva lenne - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára péntek reggel az M1 csatornán.

2023. január 13. 09:38

Menczer Tamás azt mondta: a magyar gáztárolók töltöttségi aránya - fogyasztásarányosan - körülbelül a duplája az európai átlagnak.

Azonban azt is látni kell, hogy a magyar energiabiztonság, illetve a gázellátás két alapvető feltétele, hogy van-e hosszú távú megállapodás Oroszországgal, valamint a Török Áramlat gázvezeték zavartalan működése.

A vezetéken délről, Szerbián keresztül érkezik a gáz Magyarországra, és csak tavaly 4,8 milliárd köbméternyi jött, ami a 10 milliárd köbméternyi éves magyar fogyasztás csaknem a fele - fejtette ki Menczer Tamás.

A politikus megjegyezte, hogy a kormány ezektől függetlenül folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy a gázbeszerzést diverzifikálja. 2010-ben csupán két szomszédos országgal volt Magyarországnak gázösszeköttetése, most pedig hattal (csak Szlovéniával nincs ilyen).

"Azonban az orosz gáz Magyarország gázfelhasználásának 85 százalékát adja; olajnál ez 65 százalék. Ezt nem lehet egyik napról a másikra kiváltani" - hangsúlyozta az államtitkár.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

Hozzátette, hogy három lehetőséget látnak erre a szakemberek: a horvátországi LNG-kapacitások növelése - cseppfolyós gázból egyébként a kormány már lekötött egymilliárd köbmétert -, a romániai Neptun Deep gázmezőn végre meg kell kezdeni a kitermelést, és az azeri gázt el kell hozni Magyarországra.

"Mindegyik lehetőség rengeteg pénzt, időt és komoly infrastrukturális fejlesztéseket igényel, tehát pillanatnyilag az orosz gáz nem kiváltható" - hangsúlyozta Menczer Tamás.

Az államtitkár hozzátette, ez jól mutatja, hogy a baloldali politikusok mennyire felelőtlenek voltak akkor, amikor az orosz gáz azonnali elzárásról beszéltek.

Kitért arra is, hogy a nukleáris energia a legkiszámíthatóbb, legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb energiaforrás, ezért is ellenez Magyarország minden olyan brüsszeli szankciót, amely a paksi atomerőmű fejlesztését akadályozná.

A műsorvezető kérdésére Menczer Tamás kifejtette, hogy az Oroszországból Ukrajnán keresztül érkező Barátság kőolajvezeték kiváltásának egyetlen alternatívája van jelenleg, amely Horvátországon keresztül hozna olajat, de ennek a kapacitása nem elegendő. A másik probléma ezzel - tette hozzá -, hogy a horvátok a két és félszeresére szeretnék emelni a tranzitdíjat.

MTI

Rengeteg embert temetett maga alá a lavina, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyu...
Míg máshol hóvihar, addig Olaszországban erdőtűz tombol
Erdőtűz tombol Olaszország turisták körében kedvelt Dél-Tirol régiójának hegyeiben.
Felborult egy utasokkal teli busz, sokan a roncs alatt ragadtak - Fotó
Az elsődleges információk szerint elaludhatott a sofőr, ez okozhatta a balesetet.
Felrobbanhatott egy pálinkafőzde Bükkszenterzsébeten, mentőhelikopter landolt a helyszínen
Az elsődleges információk szerint egy idős férfi súlyosan megégett a baleset során.
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Már 23-an haltak meg a brutális tűzben
Már 23-ra nőtt a chilei erdőtűz áldozatainak száma, és sokan vannak kórházban súlyos állapotban. A lángok napok óta ...
Folyóban ölte meg a cápa a 16 éves lányt
Cápa marcangolt szét egy 16 éves lányt Perthben, Ausztrália nyugati részén. A tinédzser barátaival jetskizett a Swan...
14 éves gyerek halt meg a hóviharban
Meghalt egy 14 éves fiú a hatalmas hóviharban Krassó megyében, Románia dél-nyugati részén. A gyerek síelés után a sz...
Kutyáját kereste a nő, végül ő tűnt el
A kutyáját indult megkeresni egy 70 éves asszony, akinek nyoma veszett a Zala Vármegyei Gősfán. Helybeliek, rendőrök...
Cigaretta miatt verték majdnem halálra
Két tizenéves és egy felnőtt vert meg, majd rabolt ki egy férfit Miskolcon még tavaly májusban. Bár korábban együtt ...
Tragédiával és sérüléssel indult, kiütéssel zárult a Barcelona mérkőzése
Orbán Viktor: Ez történt a héten - videó
Az Inter nyerte a városi derbit, a Milan kapura sem lőtt
Verekedő magyar utas miatt késett 18 órát a Wizz Air járata
Drogos, alkoholista világsztárok, akik még dicsekszenek is ezzel