Menczer: ki kell maradnunk az ukrajnai háborúból

A szomszédságunkban dúló konfliktus, "nem a mi háborúnk, és ebből ki kell maradni" - jelentette ki hétfőn az Országgyűlésben mondott napirend előtti felszólalásában Menczer Tamás (Fidesz).

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: súlyos a helyzet, hiszen egyes nyugat-európai és uniós vezetők már a sorkötelezettség visszavezetéséről beszélnek, a francia elnök pedig arról, hogy ha az orosz erők áttörik a frontot, katonai erőt kell küldeni Ukrajnába, és hasonló gondolatokat hallani a háborúpárti amerikai demokrata párti vezetőktől is.

Arra figyelmeztetett: nem lehet kétségünk, ebben az esetben a magyar katonákat is elvinnék a háborúba, miközben világos, hogy Ukrajna nem tud győzni.

Hozzátette: Magyarországon itt van "a háborúpárti baloldalunk, Gyurcsány Ferenc vezetésével", aki arról beszél, "háborúban fegyver kell a kézbe", vagyis a legelfogadhatatlanabb és legsúlyosabb háborúpárti állításokkal lökne bennünket bele egy pusztító konfliktusba, ahol mindent elveszíthetünk. Azt javasolta a baloldaliaknak: kérdezzék meg az utca emberét, "ki akar meghalni Ukrajnáért?"


A június 9-i választás tétje: háború vagy béke. Aki itt rosszul dönt, az a döntését soha többet nem tudja kijavítani. Ezért mondjuk mi azt, hogy június 9-én csak a béke, csak a Fidesz - fogalmazott Menczer Tamás.

Válaszában Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a több mint két éve tartó háborúval kapcsolatban a kormány álláspontja világos: elítéli az orosz agressziót, elismeri Ukrajna önvédelemhez és szuverenitáshoz való jogát és támogatja a menekülőket.

Ennek a háborúnak nem kellett volna kitörnie - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, a nyugati vezetők nem az emberi életek megmentése, a tűzszünet és a béke megteremtése érdekében dolgoznak, hanem "a háború eszkalációját látják maguk előtt", és akár tíz évre is előre tervezik azt.


Kiemelte: a NATO egyértelműen a kiképzés és a fegyverküldés koordinálására készül, és ehhez 100 milliárd eurót kíván biztosítani, ami a háborús pszichózis fennállását mutatja. Illés Boglárka megemlítette: már készül a 14. szankciós csomag, aminek eleme lehet a nukleáris energia is, miközben Oroszország továbbra is az Egyesült Államok első számú uránbeszállítója, évi egymilliárd dollár értékben.

Persze azt is látjuk, hogy a magyar cégekkel hogy bánnak ebben a helyzetben: a kettős mérce itt is szemmel látható - említette meg az államtitkár, példaként azt hozva fel: miközben az OTP szankciós listára került, olasz vagy osztrák társát nem.

Az Európai Unió nem egy katonai célok érdekében létrejött közösség - hangsúlyozta az államtitkár, kiemelve, fontos volna, hogy a közösség térjen vissza eredeti célja, a béke és a jólét biztosításához, a NATO pedig védelmi közösségként nem fenyegetheti a nemzetközi biztonságot.

Az államtitkár mindenkit arra bíztatott, hogy június 9-én "a béke mellett, a kormánypártok mellett foglaljon állást", hiszen "Magyarországon a békét mi tudjuk biztosítani és garantálni".

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2024. május 13. 15:43
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...