Megtalálta a legjobb búvóhelyet a váci bűnöző, vagy mégsem

Megpróbálta eltüntetni előtt a bizonyítékot.

A váci nyomozók március 11-én egy helyi lakásban csaptak le és fogták el J. Ádámot, aki a nyomozás adatai alapján, már hosszabb ideje árult kábítószert a környéken.

A 38 éves férfi többek között két nőnek is – akik ellen már korábban eljárás indult – többször adott el tiltott szereket – közölte a rendőrség. Hozzátéve, hogy a legutóbbi ügyletre a díler lakásán került sor, ahol a gyanúsított 10 ezer forintért adott át kábítószergyanús anyagot, azt javasolva a vevőknek, hogy terjesszék tovább.

A rendőrség elárulta, hogy a férfi az intézkedéskor nem adta könnyen magát: a lakás teraszán egy asztal alá rejtőzött, de a rendőrök rövid időn belül megtalálták.

Az egyenruhások átkutatták a lakást, és kábítószer fogyasztására utaló tárgyakat foglaltak le.

Fotók: police.hu

J. Ádám megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, vallomása szerint a drog egy részét a vécén húzta le.

Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság az azóta letartóztatásban lévő gyanúsított ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a szabadlábon védekező 20 éves nő ellen kábítószer birtoklása és a szintén szabadlábon védekező 44 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem vétsége miatt folytatja az eljárást.

2025. március 29. 14:39
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
8 pontban gyűjtötte össze a Tisza Párt válságjeleit a Nézőpont Intézet.
Újabb fontos bejelentést tett az Otthon Start Programról Panyi Miklós államtitkár a kormány közösségi oldalán szomba...
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy f...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...