Megszülte gyermekét, majd szemeteszsákba tette és árokba hajította

A gyilkos nőnek az édesapja segített.

Az eset február 24-én történt az amerikai Norwalk városában, amikor a 25 éves Megan Staude megszülte gyermekét, majd szemeteszsákba tette és egy árokba hajította – írta meg a Crime Online szerdán.

A fiatal nőnek édesapja segített megszabadulni az újszülött gyermektől, közösen követték el a gyilkosságot.

A 64 éves Rodney Staude és lánya két nappal a kicsi születése után, a baba állandó sírása miatt döntöttek a kegyetlenség mellett.

A hatóságok a nőt és a férfit is letartóztatták. Ezt követően házkutatást rendeltek el a lakásukon, melynek következtében szülésre utaló jeleket találtak.


Először azt állították, hogy a gyermek a kórházba vezető úton halt meg és eltemették a temetőben, a nyomozók azonban megrázó felfedezést tettek.

A baba holttestére a környéken lévő egyik árokban bukkantak rá.

A rendőrség jelenleg a boncolás eredményét várja.

Megant és Rodney is börtönben tartják fogva, az előzetes tárgyalásukat március 24-ére tűzték ki.

Kapcsolódó tartalom:

Megölte csecsemőjét egy 15 éves borsodi lány

Megölte 4 éves kisfiát egy nő, a szörnyűséget a nagymama is végignézte

2023. március 16. 11:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...