Megölte és feldarabolta apját egy budapesti férfi, trükkösen próbálta megúszni az emberölést

A rendőrök most fejezték be a nyomozást. Az egész család rácsok mögé kerül.

Felnőtt fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését Budapesten a XVIII. kerületből 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallottak a férfiről. A nyomozás közben egyre gyanúsabbá vált a férfi, míg 2024. április 2-án emberölés miatt indult eljárás. Négy nappal később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát – aki a bejelentést tette – gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Később az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt – majd őt is őrizetbe vették – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, és így hozzájutnak a vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án apja házában.

Feldarabolta, majd eltüntette a holttestét, a lakás kitakarításában felesége is segített.

Korábban a Tények kiderítette, hogy az elkövető bevallotta, hogy végzett az apjával, de azt titkolja, hova rejtette a maradványokat.

A házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni. Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves, a bűncselekményről tudomással bíró fia végezte. Őt, illetve az elhunyt hagyatékát áron alul felvásárló férfit a nyomozók pénzmosás miatt hallgatták ki.

A rendőrök az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Az áldozat holtteste azóta sem került elő.

2025. április 15. 11:00
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
A menyasszonyi ruha mesébe illő volt.
ELTŰNT - Doktorandusz hallgató tűnt el a Hortobágy-Berettyó főcsatornában, három társával kutattak, amikor felborult...