Meglepő, de ezen osztozkodik Bochkor Gábor és Fejes Tamás

Különös barátság köti össze Fejes Tamással.

Vasárnap este elindult a sokak által kedvelt műsor, a Kincsvadászok VIP verziója, melyben hazai sztárok visznek szívüknek kedves tárgyakat a licitálók elé.

Az első vendég Bochkor Gábor volt, aki bevallotta, hogy nem igazán vállal ilyen szerepléseket, de most kivételt tett, ami barátjának, Fejes Tamásnak is köszönhető.

Mint kiderült, a barátságuk annyira erős, hogy van egy közös tulajdonuk is. Mindketten kedvelik a régi autókat, ezért közösen vettek egyet.

Nagyon szeretem a régi autókat, a Fejessel együtt van egy nagyon régi, 42 éves autónk. Mert sokat járunk együtt Spanyolországba és gondoltuk legyen ott is egy kocsink, így felesben vásároltunk egyet...

- vallotta be Bochkor Gábor.

A rádiós műsorvezető egy különleges tárggyal érkezett a stúdióba. Pár évvel ezelőtt, amikor a Mátyás-templom tetőszerkezetét felújították, úgy érezte, neki is venni kell az eladásra szánt limitált számú cserépből.

A tárgy, amit hoztam, egészen 2008-ig majdnem minden képeslapon látható, ami Budapestről készült. Ez egy épületnek egy olyan apró kis darabja, ami remélem sokat ér és egyébként a Világörökség részét képezi. Gondoltam elhozom ide a kereskedőknek, egy rakás pénzt fizetnek érte, én boldog leszek és talán valamelyikük szintén!

- mondta viccesen Bochkor Gábor.

Mint kiderült, nem szokása eladni tárgyakat, inkább megtartja.

Innen indul a barátságunk, hogy én jó kereskedő vagyok, és mindent eladok neki

– viccelődött Fejes Tamás.

Bochkor bevallotta, hogy a tárgyért kapott összeget a Tankcsapda dobosának szülinapi ajándékra fogja költeni. Végül 80 ezer forintért Nagyházi Lőrinc vette meg.

2025. május 19. 10:20
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A nő azt hazudta, hogy a kisfiát elrabolták, de más is részt vehetett a gyerekgyilkosságban. További részletek a Tén...
Egy órán keresztül hagyta arccal lefelé a takaró alatt.
Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját - írta a Miniszterelnökség parlamenti és straté...