Megkéseltek egy nőt egy budapesti hotelben - Fotók

Az elkövető ellen a napokban emeltek vádat.

Az eset 2022. január 3-án történt, amikor egy férfi kábítószertől bódult állapotban ért haza a IX. kerületben lévő, használaton kívüli hotelbe - ahol élettársával és közös gyermekeikkel együtt lakott - majd antidepresszáns gyógyszereket vett be – derült ki a Fővárosi Főügyészség hétfői sajtóközleményéből.

A férfi az önhibájából túladagolt gyógyszer és kábítószer együttes hatására rosszul lett, öntudatlan állapotba került és összeesett a folyosón.

Az élettársa ekkor segítségért kiáltott, amire a szomszédos szobában lakó három nő közül kettő a segítségére sietett. Az anya-lánya páros visszakísérte a férfit a szobájába, mentőt hívtak, és a mentőszolgálat munkatársainak iránymutatásával elsősegélyt nyújtottak.

Ennek során azonban a férfi hirtelen magához tért, és a tudatzavar állapotában azt hitte, megtámadták, ezért az élettársa telefonját összetörte, a szomszéd nőket pedig hangosan szidalmazta. Ettől ők megijedtek, és visszamenekültek a szobájukba, az ajtót pedig magukra zárták.

A férfi azonban a két nő után futott, berúgta a bejárati ajtót, majd a fürdőszobába menekülő lány után ment, és őt többször, ököllel megütötte, valamint megrúgta.


Az édesanya ekkor a lánya segítségére sietett, felszólította az önkívületi állapotban lévő férfit, hogy ne bántsa a lányát, mire az az idősebb nő felé fordult, és őt is többször, ököllel megütötte.

Ekkor viszont a lány próbált segíteni az édesanyjának. Megpróbálta lefogni a férfit, aki ekkor a mellettük lévő asztalról felkapott egy bicskát, és azzal az anyját védő fiatalt nyakon szúrta, majd a kést a földre dobta és kiment a szobából.

Az erőszakos férfi élettársa eközben egy, a földszinten lakó férfi segítségét kérte, aki visszakísérte a párját a saját lakószobájába.

A bántalmazás következtében a lány a nyakán egy 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett, azonban a támadás - figyelemmel annak eszközére, valamint a támadott testtájékra - alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására, annak elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az anya szintén könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés  kísérletével és magánlaksértéssel vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

2023. május 08. 17:41
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
A lelőtt drónok darabjai ölték meg őket
Hárman meghaltak és 10-en megsérültek, amikor egy lelőtt drón összetört darabjai egy háznak csapódtak Odesszában szo...
Még egy halálos tragédia, három kocsi ütközött
Három jármű ütközött, egy személy életét vesztette.
40 nap után találták meg a gyerekeket
Szinte csoda történt Kolumbiában. Megtalálták a 40 nappal ezelőtti repülőbaleset után eltűnt gyerekeket. A 13, 9, és...
Egy futár ért fel a leghamarabb a toronyba
3 perc 37 másodperc, ennyi idő alatt ért fel a MOL Torony tetejébe a leggyorsabb versenyző a szombati toronyfutó ver...
Rettegnek az autósoktól a kanyarban élők
Egy veszélyes kanyar miatt rettegnek a Kocson élők. Az autósok ugyanis figyelmetlenség miatt rendszeresen kiegyenesí...
A világelső teniszsztár megvédte a címét a Roland Garroson
Magyar gól, drámai sérülés, potyagólok és felejthetetlen meccsek a BL-ből
Teljes kudarc: így pusztítják el az oroszok a nyugati tankokat - videó
Szenzációs bravúr: a magyar női kosárlabda válogatott legyőzte a világ egyik legjobb csapatát
Csoportelsőként elődöntős a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-ligában