Megkapta büntetését a két aranyvécé tolvaj

Börtönbüntetésre ítélek pénteken két férfit, aki csaknem hat éve ellopott egy 18 karátos tömör aranyból készült vécét Sir Winston Churchill néhai brit miniszterelnök egykori angliai otthonából.

A bűncselekmény 2019 szeptemberében történt a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, ahol a működőképes aranyvécé egy képzőművészeti kiállítás részeként volt látható.

A hiperrealista, sokszor szatirikus elemeket sem nélkülöző alkotásairól világszerte ismert Maurizio Cattelan olasz művész America címet viselő alkotását a 40 éves James Sheen és a 39 éves Michael Jones lopta el, miután járművükkel áttörték a kastély kapuját és behatoltak a hatalmas épületbe, alig néhány órával a kiállítás megnyitása után.

A két oxfordi illetőségű betörő kitépte a falból a 98 kilogramm súlyú, 4,8 millió fontra (2,3 milliárd forintra) biztosított műalkotást és néhány perc múltán távoztak.

A vád szerint a tettesek a vécét kisebb darabokra bontották és így értékesítették. A hatóságok bizonyítékokat találtak arra, hogy Sheen a betörés után két héttel egy 20 kilogrammos darabot 520 ezer fontért (csaknem 250 millió forintért) valakinek eladott Birminghamben. A vevő kilétére nem sikerült fényt deríteni.


James Sheent az oxfordi koronabíróság pénteken betörés és bűnszövetségben elkövetett orgazdaság címén négy év szabadságvesztésre ítélte.

Sheen jelenleg is börtönben van, miután a betörés óta is számos egyéb bűncselekményt elkövetett, és halmazati büntetésként 19 évre ítélték. Az oxfordi bíróság pénteki végzése szerint Sheen újabb négyévi börtönbüntetése a 19 év letöltése után kezdődik, vagyis az elítéltnek immár 23 évet kell rács mögött töltenie.

Tettestársát, Michael Jonest betörés vádjával két év és három hónap börtönre ítélte az eljáró bírói tanács.

A Blenheim-palota Marlborough első hercege, John Churchill otthona volt. A kastély, amely Anglia egyik legnagyobb épülete, 1705 és 1722 között épült; 1874-ben itt született Winston Churchill, aki először a második világháború idején, majd az 1950-es években volt Nagy-Britannia miniszterelnöke.

MTI/A videó: AP News

2025. június 14. 17:45
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Lesoványodott, éhes és szomjas vidrakölyök kerültek a Mályi Madármentőkhöz Tiszatarjánból. Anyjuk elpusztulhatott. A...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Magyar Péter embere támog...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...