Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság. A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.
Kislányokat molesztált a kisfiút lefejező László, a TEK fogta el Tápiószentmártonban
Elfogták a 47 éves tápiószentmártoni M. Lászlót, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten, most pe...