Meghalt Szurdi Miklós

Hetvenhárom éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró - tudatta Pásztor László, Erdőkertes polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.

Szurdi Miklóst hosszú betegség után hétfőn érte a halál - közölte az MTI érdeklődésére az erdőkertesi polgármesteri hivatal.

A művész az utóbbi időszakban az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője volt. A polgármester azt írta, hogy Szurdi Miklós szívén viselte Erdőkertes kulturális életét, fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott környezetére.

Szurdi Miklós 1950. október 2-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1970-74 között színészetet, 1972-75 között rendezést tanult. 1975-től a kecskeméti Katona József Színház, 1979-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1982-től a budapesti Nemzeti Színház rendezője volt. 1983-tól a Magyar Filmgyártó Vállalatnál dolgozott, 1990-től a veszprémi Petőfi Színházban rendezett is. 2003-2008-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt.

A Vörösmarty Színház hétfői közleményében Szurdi Miklós emlékezetes székesfehérvári rendezései mellett emlékeztetett arra, hogy igazgatósága alatt történt meg a színházépület teljes felújítása, 2005 decemberében ő adta át a teátrum korszerűsített épületét.


"A társulat, a város és a teljes színházi szakma hálás lehet azért, amit szellemileg és művészileg tett a város közösségért és a magyar színjátszásért" - hangsúlyozták a közleményben.

Szurdi Miklós főbb rendezései között volt Dürrenmatt A fizikusok című darabja, John Kander és Fred Ebb Kabaréja, Harold Pintertől a Hazatérés, Elton John és Tim Rice Aida című musicalje, Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperája, valamint Vadnai László, Békeffi István és Márkus Alfréd Tisztelt ház című zenés vígjátéka.

Filmjei között megtalálható a Hatásvadászok (1982), a Legendárium (1983), az Öld meg a másik kettőt (tévéfilm, 1988), valamint a Família Kft. című éveken át futó televíziós szappanopera.

Szurdi Miklós rendezte a Privát kopó és az Angyalbőrben című tv-sorozatokat is. 2001-ben ismét mozifilmet rendezett, Vademberek címmel. 1983-ban elnyerte a filmszemle díját, 1984-ben a filmkritikusok díját. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Forrás: MTI

2024. február 12. 14:27
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...