Meghalt Czintos József

77 éves volt.

Elhunyt Czintos József Jászai Mari-díjas színművész, a Harag György Társulat örökös tagja és egykori igazgatója – tudatta péntek délelőtt a társulat Facebook-oldalán.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vezetősége és teljes munkaközössége osztozik a gyászoló család fájdalmában 

– fogalmaztak bejegyzésükben.

A színházi társulat közösségi oldalán emlékeztetett, Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, színész szakon. 1969-ben szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, azóta a társulat tagja, 2011. óta pedig örökös tagja. 2006. és 2009. között a Harag György Társulat igazgatói tisztségét is betöltötte.

Színészként számos kitüntetést kapott, több alkalommal nyújtotta a fesztivál legjobb férfi alakítását a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján, 1995-ben az Erdélyi Közművelődési Egyesület Kovács György díjjal jutalmazta, 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, a Jászai-díjat ítélték oda neki. A Harag György Társulatban eltöltött évek és több mint száz alakítás mellett játszott a Budapesti Bárka Színházban, a Csíki Játékszínnél, de szerepet vállalt a Kolozsvári Állami Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház és a Kassai Thália Színház egy-egy produkciójában is. A szatmári közönség tíz rendezését is láthatta.


A színpadon volt ő Willy Loman Az ügynök halálában, Miska a Csárdáskirálynőben, Bakter az Indul a bakterházban, Szilveszter a Scapin furfangjaiban, Csorja Ádám az Ősvígasztalásban, Tót a Tótékban, Hyppolit a Hyppolit a lakájban vagy Bánk Bán Katona József klasszikusában.

Több filmben is szerepelt, láthattuk a széles vásznon vagy épp a televízióban például a Megint tanú, a Boszorkánykör című filmekben vagy a Kisváros és a Terápia című sorozatokban.

A színpadról jól ismeri a közönség, de szót kell ejtenünk róla, hogy milyen ő a kulisszák mögött. A művészi alkotóerő és pontosság mintaképe, amit elvárt kollégáitól is. Nagy mesélő, anekdotáival és vicceivel nemcsak nézőket, de egész színészgenerációkat is megnevettetett.

A közelmúltban jelent meg a róla szóló könyv Csirák Csaba tollából, melyben a szerző “konok idealistaként” jellemzi őt, a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében pedig portréfilm is készült róla. Idén március 15-én a Szatmárnémeti RMDSZ Ezüst Tulipán díjjal jutalmazta életművét.

Címlapfotó: Facebook/Harag György Társulat

2023. november 17. 13:19
Meghalt három beteg péntek éjszaka, teljesen kiürítettek egy kórházat
Mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak.
Holttestet találtak Kecskeméten a Párkány utcában, láthatatlan gyilkos ölt az éjszaka
A tragédia pontos okait még vizsgálják.
Rémálommá vált egy esküvői ceremónia, kártérítést kapnak a családok
Felkavaró videó látott napvilágot a történtekről.
Íme 8 dolog, ami boldogabbá tehet téged - Te tudtad ezeket?
Keressük boldogságunk kulcsát az apró dolgokban!
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére".
Bontószökevényt kaptak lencsevégre az M0-áson, szikrát szórva suhant az utakon
Hatalmas felelőtlenségre vall.
Tények teljes adás, 2023. december 9., szombat
TRAGÉDIA - Meghalt egy tanár a kiskunhalasi szakközépiskola szalagavatóján - az 57 éves áldozat fellépett a helyi tá...
Tények Plusz adás, 2023. december 9.
AZ ALVILÁG CSÁSZÁRA VOLTAM! - rettegtek tőle. Saját területe volt a hírhedt nyolcadik kerületben, védelmi pénzeket s...
Az alvilág császára voltam!
A Hentes. Egykor mindenki csak így nevezte, aki ismerte. Sipos Mihály, Misi a 80-as, 90-es évek alvilágának hírhedt ...
A csendes gyilkos
A kövérség nem játék! És az elhízásnak súlyos következményei is lehetnek. A szakemberek évtizedek óta hiába kongatjá...
Visszatér Geralt a The Witcher 4-ben
Megint támad a szegedi ürülék-rém - fotókkal
Gondolatban már elköltötte a 20 millió forintos fődíjat a Sztárban sztár leszek! énekesnője
A baloldal egész évben a magyar pedagógusok béremelése ellen dolgozott Brüsszelben
Fejszével agyonvertek egy nyugdíjast Mohácson, majd a kútba dobták

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.