Megerőszakolta és megölte legjobb barátját, majd elment a temetésére

Indítványozta a letartóztatását az esküdtszék annak a nevadai férfinek, aki 2020 márciusában kegyetlen módszerrel oltotta ki barátja életét.

A 20 éves Bryce Dickey-t gyilkosságért és szexuális zaklatásért ítélték el barátja, a 16 éves Gabrielle Britney Ujlaky halálával kapcsolatban. Testvérekként szerették egymást, a szülők ezért is állnak értetlenül a tragédia előtt.

Britney-t utoljára 2020. március 8-án 16 óra 30 perc körül látták. Napokkal később a rendőrség megtalálta a holttestét, míg gyerekkori barátja – egyben gyilkosa – a Facebookon gyászolta a fiatal lányt.

Most hoztak ítéletet az ügyben – írta meg a Crime Online.

Fotók: Gabrielle Britney Ujlaky Hivatalos Facebook-oldala; Nevadai Rendőrség

A fiú részt vett az általa meggyilkolt tinédzser temetésén és megemlékezésein is, ahol rendre vígasztalta az elkeseredett családtagokat. A hatóságok csak később, egy hét elteltével jöttek rá az igazságra.

A nyomozók egy használt óvszert találtak Britney holtteste mellett, melyen azonosították Dickey DNS-ét. A bírósági dokumentumok szerint Bryce megerőszakolta „testvérét”, majd elvágta a torkát és megfojtotta.

Dickey-t életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

2022. május 24. 15:11
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.