Médiaszövetség: A Tisza Párt bűnözőkként kezelné az újságírókat

Különösen felháborító, hogy a pártvezér éppen azt a nemrégiben életbe lépett, a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító törvénymódosítást törölné el, amely kizárja, hogy börtönnel fenyegessenek újságírókat a hivatásuk gyakorlása miatt – fogalmazott a szervezet.

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felháborítónak tartja és élesen elítéli, hogy kampányoló politikusok a szólás- és sajtószabadságot semmibe véve munkájukat végző újságírókat fenyegetnek. Felhívjuk a jóérzésű kollégákat, hogy emeljék fel a szavukat a sajtószabadság sárba tiprása ellen” – írta a Magyar Nemzet megkeresésére a szövetség, amelyet Magyar Péter újságírókkal kapcsolatos, botrányos kijelentései miatt kerestek meg.

A Médiaszövetség emlékeztetett, hogy a sajtó munkatársait már több alkalommal egzisztenciálisan fenyegető Magyar Péter augusztus 30-i Facebook bejegyzésében büntetőjogi felelősségre vonást is kilátásba helyezett választási győzelme esetén a neki nem tetsző újságírók elhallgattatására.

„Különösen felháborító, hogy a pártvezér éppen azt a nemrégiben életbe lépett, a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító törvénymódosítást törölné el, amely kizárja, hogy börtönnel fenyegessenek újságírókat a hivatásuk gyakorlása miatt” – fogalmazott a szervezet.

A Médiaszövetség kiemelte, hogy a szövetség megalakulása óta küzd a sajtó szabadságáért és az újságírók jogainak biztosításáért.

„Többször felemeltük a hangunkat, amikor baloldali politikusok minősíthetetlen stílusban próbálták fenyegetni, korlátozni, ellehetetleníteni a munkájukat végző kollégákat. Határozottan visszautasítjuk ezúttal is a véleménynyilvánítás korlátozására tett újabb kísérletet” – írták.

Szűkszavúbb volt válaszában a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. 

Kocsi Ilona azt írta, hogy már a kérdést sem érti.

Úgy gondolja, hogy egy újságíró szándékosan, rosszhiszeműen nem ír le valótlant.

„Tévedhet, ám utána jelzi az olvasóknak tévedését, és elnézést kér a lap. A szándékos károkozás, rosszhiszemű félrevezetés nem újságírói kategória” – tette hozzá.

Korábban beszámoltunk róla, hogy felfüggesztené egyes sajtóorgánumok működési engedélyét Magyar Péter, ha pártja kormányra kerülne. A Tisza Párt vezére – aki máskor a szabad sajtó lovagjaként tetszeleg – azután kezdett őrült fenyegetőzésbe, hogy az egész ország megtudta, milyen adóváltozásokat kíván bevezetni, és ez milyen rosszul érintené a magyarokat.

Magyar Péter pontosan ugyanúgy reagált a Tisza Párt kiszivárgott adóemelése miatt kirobbant botrányra, ahogy az eddigi megbotránkoztató esetekben: magából kikelve ragadott klaviatúrát, és őrjöngve megfenyegette a közösségi oldalán a sajtót, annak ellenére, hogy a média csupán egyetlen dolgot tett: közölte a kiszivárgott tervezetet és annak következményeit. 

A sajtószabadságért máskor annyira aggódó Magyar Péter azzal is fenyegetőzött a posztjában, hogy ha kormányra kerülnek, akkor akár fel is függeszthetik a sajtóorgánumok működését, ha azok – szerintük – nem a valóságot mondják.

A bírósággal, börtönnel való fenyegetődzésre azt követően ragadtatta magát a Tisza-vezér, hogy kiszivárgott pártjának a többsávos szeményi jövedelemadó bevezetésére vonatkozó terve.

Magyar Péter újságírókkal kapcsolatos elképesztő kijelentése után a Magyar Nemzet levelet küldött a Tisza Párt sajtóosztályának a témában. Emlékeztették őket, hogy Magyar Péter azt írta a közösségi oldalán, hogy ha hazugságon kapnak majd egy sajtóorgánumot, akár fel is függeszthetik a működését.

Megkérdezték, hogy ugyanez igaz lenne a politikusokra is, és hogy vissza kellene-e adnia a mandátumát valakinek, akit többször hazugságon kapnak.

Természetesen nem válaszoltak a levelükre, semmibe veszik a közvéleményt. 

Az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron, a Tisza-adó atyja koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.

A hírek szerint olyan, a Tisza Párt holdudvarához tartozó közgazdászok kezén is átment ez az anyag, mint Bod Péter Ákos vagy a Tisza Párt kongresszusán nemrég feltűnt korábbi fideszes államtitkár, Kármán András.

A munkacsoport vaskos személyijövedelemadó-emelésről szóló javaslatot készített a Magyar Péter vezette párt számára. Az elképzelés lényege, hogy már az átlagos jövedelműek adóját is megemelné. Tarr Zoltán egy belső tiszás fórumon pedig arról beszélt, hogy a választások után mindent lehet, addig viszont csak egymás között beszéljenek erről.

Nyitókép: Hatlaczki Balázs

2025. augusztus 31. 14:22
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.