Már nyolcvan intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblakkal

Magyarországon már több mint 80 egészségügyi intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak mobilalkalmazáson vagy a 1812-es egészségvonalon keresztül, és ezen új, korszerű lehetőséghez egyre több járóbeteg-szakrendelés csatlakozik - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Siófokon hétfőn.

Rétvári Bence a Siófoki Kórház-Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a július 1-jétől bevezetett mobilapplikációs időpontfoglalás első körben főként az állami fenntartású rendelők esetén volt biztosított, de az önkormányzati fenntartásúak köre is bővül, ahogy fokozatosan harmonizálják szoftvereiket az új rendszerhez.

Az időpontfoglalási lehetőség bevezetésével arra törekedtek, hogy minél rugalmasabban igazodjanak a betegek igényeihez, és minél jobban kihasználják az egészségügy kapacitásait - fogalmazott.

Hozzátette, azt látták: az embereknek az volt a legnehezebb az elmúlt években, hogyan jutnak el az orvoshoz, hogy jutnak el a szakrendelésre, most azonban egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével könnyen, gyorsan és egyszerűen láthatják, melyek a szabad időpontok, és le is foglalhatják azokat maguknak, gyermekeiknek, vagy idős szüleiknek.


Rétvári Bence kiemelte, hogy az intézményekben a páciensek tájékozódását monitorok segítik, a sorszámokat egy automata adja ki a TAJ-szám beírása után.

A nem beutalóköteles ellátások tekintetében akár nyaralás közben is meg lehet nézni, milyen szakrendelésen van szabad időpont például a Balaton partján, a siófoki rendelőben, és el lehet jönni ide, ha mobiltelefonon az előző napokban lefoglalják azt - mondta.

Az államtitkár kitért rá, hogy az új, korszerű lehetőséggel naponta mintegy 500 időpontot foglalnak le, de a kapacitások ennek a többszörösét is megengednék, ezért biztat mindenkit, nézze, böngéssze, használja a mobilalkalmazást.

Az első hónapban a legtöbb időpontfoglalás bőrgyógyászatra, szemészetre és fül-orr-gégészetre történt, a legtöbb szabad időpont nőgyógyászatra, sebészetre és tüdőgyógyászatra van - fűzte hozzá.

Vitályos Eszter kormányszóvivő rámutatott, hogy az Egészségablak egy nagyon hasznos ingyenesen letölthető mobilalkalmazás, amelynek használatához a letöltés után csak TAJ-számra és ügyfélkapus azonosításra van szükség.

Már több mint 3 millióan töltötték le, 2,5 millióan használják havonta, az e-recept funkció bevezetése óta több mint egymillió egyedi felhasználója van, több mint 9 millió leletet töltöttek le a segítségével - sorolta.


A kormányszóvivő utalt rá, az EgészségAblak révén a páciens minden, az egészségügyi szolgálatások körébe tartozó, őt érintő dokumentumhoz hozzá tud férni, az alkalmazás megjeleníti a kiváltandó és a kiváltott recepteket, a gyógyszerek betegtájékoztatóit, a háziorvos nevét, elérhetőségét, rendelési idejét, tájékoztatást ad a kötelező népegészségügyi szűrővizsgálatokról és az ajánlott szűrővizsgálatokról.

Az applikációnak van gyógyszertárkereső funkciója, ellenőrizhető általa a TAJ-szám érvényessége, a társadalombiztosítási járulék befizetése, tartalmazza 1900 tünet és betegség közérthető, pontos leírását, és lehetővé teszi az egészségvonal közvetlen hívását a nap 24 órájában - hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter.

Hangsúlyozta: az EgészségAblak nemcsak a magyar családoknak, hanem az egészségügyi ellátórendszernek is segítséget jelent.

MTI/Fotók: MTI/Vasvári Tamás

2024. július 29. 11:27
Két holttestet találtak Battonyán, emberölés miatt nyomoz a rendőrség
Életét vesztette egy férfi és egy nő Battonyán. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz – közölte hétfőn hivatalo...
Szörnyű halálos baleset, dunai csatornába zuhant és elmerült egy kocsi Kunadacsnál
Egy férfi meghalt, egy nő pedig kórházba került miután autójukkal szörnyű balesetet szenvedtek hétfőn a Kunszentmikl...
Esküvőjére készült a vasi horrorbaleset áldozata - videóval
Esküvőjére készült az a 34 éves nő, aki szombaton halt meg egy balesetben Sorokpolánynál.
Elképesztő medvetámadást vett videóra a Bélai-szikla közelében egy kamera
Szerencsére a férfit nem felkészületlenül érte az ostrom.
Holttestet találtak a Holt-Tiszában Szegednél
Egy móló alatt lebegett.
A parasportolókat is segíti az új labor
Átadták a Semmelweis Egyetem felújított teljesítmény-élettani laborját. A megújult központban egy berendezést is bem...
Gáspár Győző: Miniszterelnök úr idei bejelentései mind szenzációsak, de a mai a szívemből szólt!
Orbán Viktor miniszterelnök úr és én zebra-családtagok leszünk! - írta hétfői bejegyzésében Győzike.
Így halad a Hungaroring felújítása - Fotók
Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy fe...
A gyorshajtás miatt ütköznek a legtöbben
Még mindig a gyorshajtás miatt van a legtöbb baleset az utakon, de sok a részeg és a bódult sofőr is, ez derült ki a...
Az utcára rohantak a földrengés miatt
Ismét érezhető földrengés volt Magyarországon, ezúttal Salgótarjánban 2,1-es erősségű rengést mértek a szakemberek. ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.