Mahatma Gandhi ritka olajportréját bocsátják árverésre Londonban

Mahatma Gandhi 1931-ben Nagy-Britanniában készült olajportréját bocsátja júliusban árverésre Londonban a Bonhams aukciósház, amely szerint ez lehet az egyetlen olyan olajfestmény, amelyhez Gandhi modellt ült - részletezte az MTI a BBC News csütörtöki beszámolóját.

A kép Gandhit, az indiai erőszakmentes függetlenségi mozgalom vezérét, egyszerű fehér vászonlepelbe öltözve és kerek lencsés szemüveget viselve ábrázolja.

A Bonhams az előzetes becslés szerint 50-70 ezer fontos (24-34 millió forintos) árat vár az aukción, amelyet július 7. és 15. között rendeznek meg.

Az aukciósház közlése szerint a festmény Claire Leighton brit-amerikai művész alkotása, aki akkor festette a portrét, amikor Gandhi 1931-ben Londonban tartózkodott az India függetlenségéről tartott második kerekasztal-konferencián.

A festő Henry Noel Brailsford újságíró, az indiai függetlenség elkötelezett támogatója révén került kapcsolatba Gandhival. Egyike volt azon művészeknek, akit Gandhi fogadott az irodájában, és lehetőséget kapott rá, hogy vázlatokat készítsen róla, és megfesse.

A Bonhams közleményében kiemelte:

A festmény nemcsak egy ritka alkotás Clare Leightontól, aki elsősorban fametszeteiről vált híressé, hanem vélhetően az egyetlen olajfestmény Mahatma Gandhiról, amihez modellt ült.


A mű keletkezését igazolja az a levél is, amit Mahadev Deszai, Gandhi személyi titkára írt Leightonnak, és amelyben megköszöni a festőnek, hogy Gandhi portréján dolgozott, sajnálkozik, hogy már nem láthatta az elkészült alkotást, de - mint hozzáfűzte - sok barátjától, akik az Albany Galériában látták a képet, úgy tudja, hogy nagyon élethű lett.

A portrét 1978-ban a Bostoni Közkönyvtárban állították ki, a Leighton alkotásaiból rendezett kiállításon.

A kép hátsó oldalán egy ráragasztott dokumentum azt igazolja, hogy 1974-ben a Lyman Allyn Múzeum restaurátor műhelyében restaurálták. Erre a művész családja szerint azért volt szükség, mert egy korábbi amerikai kiállításon egy aktivista késsel felhasította.

A festményt, amely 1989-ben bekövetkezett haláláig a művész tulajdonában maradt, a családja bocsátja árverésre. 

Ennek a festménynek egyedülálló történelmi és kulturális jelentősége van. Nagyszerű lenne, ha minél nagyobb közönség láthatná és értékelhetné, akár Indiában, akár máshol

- mondta el Caspar Leighton, a művész leszármazottja a BBC-nek.

2025. június 05. 17:12
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Már a túrázókat is arra kérik, hogy segítsenek megtalálni a 27 éves Kaszás Nikolettet, akinek lassan egy hete veszet...
Egyre nyugtalanítóbb trend terjed világszerte: a szervezett bűnözői csoportok immár gyerekeket és tinédzsereket tobo...
Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen, amikor baleset történt a Győr Rally második napján a Bakonyban a ...
MEGŐRÜLT A VILÁG? - Megrázó videók, tragikus beszámolók, egymást érik a merényletek világszerte. Agyonlőtték Trump k...
family
Forgószínpad, LED-falak, hidraulika: a Sztárban Sztár All Stars nemcsak a produkciókkal nyűgöz le, hanem a technikáv...
family