Magyarországon és az EU-ban is nőtt a betárolt földgázmennyiség

Az Európai Unióban a betárolt gáz mennyisége 10 százalékponttal volt magasabb májusban, mint egy éve, Magyarországon pedig 48 százalékkal nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden, a májusi földgázpiaci riportja alapján.

 
A közlemény szerint a háború kitörése óta május volt az első hónap, amikor az európai piacokra érkező összes import csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A megelőző hónapokban a magasabb LNG és norvég szállítások pótolni tudták a kieső orosz behozatalt, májusban viszont 5 százalékkal csökkent az elérhető összes forrás nagysága.

Az orosz import csökkenéséhez hozzájárult, hogy a lengyel, bolgár és finn szállítás leállt a rubelben történő fizetés megtagadása miatt, valamint Ukrajnában kiesett a Szohranovka tranzitútvonal, ami együttesen 220 terawattóra (TWh) csökkenést hozott az Európába szállított volumenekben. A hónap utolsó napján bejelentették, hogy június 1-től a holland és dán szállítást is korlátozzák, összesen évi 80 TWh volumenben.

A MEKH kiemelte: átmenetileg mérséklődött a globális gázpiaci versengés, ugyanis jó ütemben haladtak az európai tárolófeltöltési programok és telítődtek az európai LNG terminálok kapacitásai, továbbá kismértékű volt a kínai LNG-kereslet.

Ezek a hatások megjelentek a spot és a rövidebb távú határidős termékek árában is. Ugyanakkor a jövő évi termék ára tovább emelkedett, mivel a piaci szereplők legkorábban 2024-25-re várják, hogy az orosz földgáz helyettesítésére rendelkezésre álló pótlólagos források - LNG-cseppfolyósító és -fogadó infrastruktúra-fejlesztések -, valamint az uniós keresletcsökkentő intézkedések már érdemben hozzá tudnak járulni a piaci szűkösség mérsékléséhez.

Az európai kereslet visszaesése miatt volt az EU-ban magasabb a májusban betárolt gáz mennyisége, mint egy éve, a források csökkenése ellenére is - jelezte közleményében a hivatal.

Magyarországon szintén jelentősen alacsonyabb volt a fogyasztás: a felhasználás 32 százalékkal csökkent, a magasabb hőmérséklet hatásától megtisztítva is 15 százalékos volt a kereslet visszaesése. A hazai piacra érkező nettó import 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest, így sikerült májusban 48 százalékkal többet betárolni, mint az előző év azonos hónapjában - közölte a MEKH.

Hozzátették azt is: a régió tárolóiban májusban Ausztriát és Romániát kivéve alacsonyabb volt a havi záró készletszint, mint a megelőző év azonos időszakában.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2022. július 05. 13:07
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family