Magyar Péterék perrel fenyegetik az erdélyi polgármestert

Miután ráhívták a helyiekre a rendőrséget Erdélyben, most még perrel is fenyegetik a polgármestert Magyar Péterék. Karácsony Károly a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról is beszélt, Magyar Péternek semmi esélye náluk - írja a lap.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke megérkezett Nagyadorján községbe a Tisza csekély érdeklődésre számot tartó táborába, az éppen az aratást ünneplő helyiekre hívta a rendőrséget, mert zavarta őt a zenéjük. Ráadásul még meg is bírságolták őt 500 lejre. A büntetés csend- és rendháborításról szól, ami kapcsán a polgármester azt mondta: tény, hogy mulatoztak, de szerinte szándékos rendbontásról semmiképp sem volt szó. 

A polgármester a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrök mindenkit meg akartak büntetni, aki ott volt az összejövetelen – 35-40 ember –, de ezt nem engedte, ezért vállalta magára. 

A lap kérdésére a polgármester azt is tisztázta, hogy a polgármesteri hivatal bár kapott egy e-mailt arról a rendezvény előtt két nappal, hogy valamiféle eseményt szerveznek a településen, azt azonban a Közösségi Párbeszéd Tábor nevében küldték, arról nem tudtak, hogy pártrendezvény zajlik majd a faluban.

Mint mondta, ezek után most még őt fenyegetik azzal, hogy be fogják perelni, amiért nem egyértelműen nyilatkozott arról, hogy kapott-e tájékoztatást, vagy sem.

De, mint mondta, ő sem fog karba tett kézzel ülni, neki ott vannak a sajtónyilatkozatai és az e-mailek is bizonyítéknak. Ráadásul a telefonszáma is fel van tüntetve a hivatal honlapján, tájékoztathatták volna, ha akarják.

Fotó: Facebook

Ők már mindent kitalálnak, hogy valamilyen formában a maguk malmára hajtsák a vizet, de itt nincs erre esély

– fogalmazott Karácsony Károly. Megjegyezte, hiába fenyegetőznek Magyar Péterék. Arról is beszélt, hogy levonta a tanulságot: ha a Tisza Párt legközelebb rendezvényt akar szervezni a településen, ő is felkészültebb lesz, és kiemelte: ezek után a Tisza Párt nem ugrott meg a helyiek körében.

Nem tudott megugrani, de eddig is padlón volt, és padlón is maradt.

Hozzátette azt is, az egyik összejövetelüket inkább máshol rendezték meg, nehogy később az legyen a Tisza-tábor problémája, hogy ők a főzéshez tüzet gyújtottak, és füst van, vagy hogy hangosan énekelnek.

Az okos enged, a bolond szenved. Nem beszélve arról, hogy voltak maximum ötvenen. Most ötven ember… mondja meg őszintén? Milyen nagy dolgot tud csinálni?

– tette fel a kérdést Karácsony Károly.

2025. augusztus 06. 08:59
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
A béremelések nyomán egyre több fiatal választja a pedagóguspályát, az új életpályamodell és a történelmi léptékű bé...
Legkevesebb nyolcan meghaltak a Zöld-foki Köztársasághoz tartozó Sao Vicente szigeten áradásokban - részletezte az M...
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 12., kedd