Magyar Péter tanácsadója szerint teljesen mindegy, mit akarnak a magyar emberek

Magyar Péter tanácsadója szerint teljesen mindegy, hogy mit akarnak a magyar emberek, úgyis a Nyugat dönt Ukrajna uniós csatlakozásáról, és biztos benne, hogy felveszik az Európai Unióba.

Raskó György a közösségi oldalán ráadásul egy új unióról írt, aminek szerinte nem biztos, hogy a tagja lesz Magyarország. Az agrároligarcha relativizálta az ukrán uniós tagság veszélyeit, ami nem meglepő, hiszen korábban is támadta a magyar gazdákat, és arról beszélt, hogy Brüsszelből kell vezérelni a hazai mezőgazdaságot.

Ukrajna uniós csatlakozásának veszélyeit relativizálta Raskó György a közösségi oldalán a saját posztja alatt kialakult diskurzusban. Magyar Péter agrártanácsadója arról tett közzé bejegyzést, hogy miként töltötte ki a Tisza Párt által indított konzultációs ívet. Az egyik kommentelő feltette neki a kérdést, hogy szerinte mi szól magyar szempontból Ukrajna EU-csatlakozása mellett és ellene. 

Erre így reagált Raskó:

Ukrajna tagság nélkül is szabadon szállíthat agrár- és élelmiszeripari termékeket az unióba. Tehát olyan, de facto ugyanolyan pozícióban van, mint a magyar mezőgazdaság. Igaz, hogy a magyar kormány tiltja az ukrán agrártermékek behozatalát, de a többi uniós ország nem, így az ukránok olcsóbb termékeikkel kiszorítják a magyart olyan fontos piacokról, mint az olasz. Tehát majdnem mindegy, hogy Ukrajna tag vagy sem, a piacainkról szépen szorít ki bennünket (gabona, olajos magvak, csirkemell, étolaj stb.).

Fotó: Facebook

Az ukrajnai termékek beáramlása az unióba jelenleg is valós probléma, de EU-tagságuk esetén mindez hatványozottan érvényesülne, miközben rengeteg támogatási pénztől fosztanák meg a többi tagállamot, így hazánkat is, de ezeket a szempontokat Raskó „elfelejtette” megemlíteni.

Ez még nem minden, a kommentben ennél tovább is ment Magyar Péter tanácsadója:

Tök mindegy, mi mit akarunk, a Nyugat fog dönteni, és biztos vagyok abban, hogy beveszik az ukránokat a majdani új unióba. Kérdéses, hogy mi annak tagjai leszünk. Ha nem, akkor a magyar mezőgazdaság megismerkedik a hét szűk esztendővel

– írta Raskó.

Ez a kijelentése ismét csúsztatás, hiszen az Európai Unió a jelenlegi alapszabályai szerint kizárólag egyhangú szavazással, tehát minden tagállam egyetértésével dönthet egy új tag felvételéről. Érdekes, hogy Magyar Péter tanácsadója már egy új Európai Uniót vizionál, amelynek szerinte nem biztos, hogy hazánk tagja lesz. Kérdés, hogy mire alapozza ezt a megjegyzését, de ennél is fontosabb, hogy az eszmefuttatásával semmibe veszi a magyar emberek akaratát, véleményét Ukrajna uniós csatlakozásáról, amit szerinte már eldöntött a Nyugat.

A magyar gazdákat támadta

Nem ez az első eset, amikor Raskó György hajmeresztő kijelentésekkel támadja a magyar gazdákat és bizonyítja elkötelezettségét a brüsszeli elitnek. A zöldbáróként elhíresült agrárközgazdász, egykori államtitkár tavaly októberben tűnt fel először Magyar Péter társaságában, aki régi jó barátjaként mutatta be Raskót a videóban. Az élő bejelentkezésben a zöldbáró hosszasan fejtegette a mezőgazdaságot érintő terveit. A Tisza Párt elnökének tanácsadója már a korábbi nyilatkozataival is bizonyította, hogy a magyar gazdáknak ugyanakkor nem barátja: bírálta a földalapú támogatások rendszerét, az őstermelők adómentességét, és azt állította, hogy kevés munkával indokolatlanul nagy jövedelemre tesznek szert a családi gazdaságok.

Farmközpontokba terelné a gazdákat

Az említett videóban Raskó felvetette, hogy „újra ki kell jönni a faluból, a kényelmes életből, és létrehozni olyan kisebb farmközpontokat, amelyek ott vannak a helyszínen. Az egész Európai Unióban a mezőgazdaság a tanyasi rendszeren alapul, Ausztriától kezdve Lengyelországig és Németországig mindenütt ott lakik a gazdálkodó, ahol gazdálkodik.”

Brüsszelnek kell vezérelni a magyar mezőgazdaságot

Nem új keletű Raskó esetében a hazai gazdatársadalom elleni hergelés, hiszen már az uniós csatlakozásunk előestéjén azt üdvözölte, hogy az agráriumot illetően korlátozódik Magyarország szuverenitása: „Azért is örülök annyira az EU-csatlakozásnak, mert akkor a mezőgazdasági politikánkat Brüsszelből fogják vezérelni, nem itthonról” – fogalmazott a közgazdász az Élet és Irodalomnak 2003 novemberében.

Ezek fényében az sem meglepő, hogy – mint az a fent említett posztjából kiderül – igennel szavazott a Tisza Párt konzultációjában Ukrajna uniós csatlakozására.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. április 06. 09:36
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lankán, sokan meghaltak
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek - k...
Zelenszkij: pozitív jel, hogy Moszkva a háború befejezését fontolgatja
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának l...
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
21-en meghaltak a szörnyű buszbalesetben, sokan megsérültek
21 ember meghalt és 24-en megsérültek, amikor szakadékba zuhant egy busz Sri Lankán a hétvégén.
Pokollá teszi egy nő a szomszédai életét Nyírbátorban, kamerák előtt is balhézott
Kövekkel, betondarabokkal, szegekkel és csavarokkal dobálja a szomszédait egy asszony Nyírbátorban. Naponta zaklatja...
Orbán Viktor: ha felveszik Ukrajnát az unióba, felveszik a háborút is
Ukrajnával szomszédos országként úgy látjuk, ha felveszik Ukrajnát az Európai Unióba, felveszik a háborút is - közöl...
Új kisfilmben mutatta meg Eva Mendes, hogy szebb, mint valaha
Egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír: Hollywood egyik legszebb színésznője, Eva Mendes lett az új magyar prémiu...
Kirándulás közben hirtelen meghalt egy nő Tolnában
Mentőhelikopter sietett a segítségére, hiába küzdöttek az életéért, nem tudták megmenteni.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.