Magyar Péter a testőrei nélkül nem mert kiszállni az autóból

Magyar Pétert úgy meglepte a tüntetők és az újságírók hada, hogy országjárásának miskolci helyszínén nem is mert kiszállni az őt szállító autóból, amíg a testőrei nem vették körül.

Magyar Péter szemlátomást csak hívei körében érzi jól magát: legalábbis ez alkalommal, hogy Miskolcon felháborodott tüntetők várták, egy ideig ki sem mert szállni az autóból.

Amikor a testőrei körülvették, kimerészkedett, és reszkető hangon próbálta a szokott stílusában rendre utasítani a sajtót, csakhogy hasztalan. Így kénytelen-kelletlen elmenekült a kérdések elől, amelyek azt is firtatták, hogy melyik képviselőjét nevezte Soros György ügynökének, vagy éppen alkalmatlannak.


Magyar a kérdéseket - szokásához híven - megválaszolatlanul hagyva, megpróbált a - többnyire szépkorú - tüntetők között bemenekülni látogatása helyszínére.

A felháborodást az váltotta ki, hogy Magyar Péter "nyugdíjaskommandót" emlegetett egy hangfelvétel szerint, illetve azt javasolta: az idős emberek vegyenek maguknak új unokát.
A diszkópolitikus a saját híveiről is megalázó módon beszélt, büdösnek nevezve őket.

A Magyar Nemzet híradása szerint Miskolcon, az érkezéséhez hasonló körülmények között, munkatársai gyűrűjében és nagyon gyorsan távozott a helyszínről, a kamerák elől bujkálva, egy furgonnal "menekítették ki".


Feketén-fehéren kiderült, mit gondol az emberekről

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Magyar Péter korábban nyugdíjaskommandóról beszélt, ezzel méltatlan kontextusba helyezve a szépkorúakat. Azt is mondta: a nyugdíjasok vegyenek maguknak "új unokát".


Egy másik felvétel tanúsága szerint alkalmatlannak, agyhalottnak és Soros-ügynöknek nevezte a saját képviselőit:


A napokban pedig kiderült az is, hogy az újságírókat egyenesen a Dunába lökné Magyar Péter, illetve válogatott trágár jelzőkkel is illette őket.


Forrás: Origo

2024. november 20. 17:34
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...