Magyar Levente: az energetikai együttműködés megújíthatja az egész magyar-brit kapcsolatrendszert

Magyarország és az Egyesült Királyság a kétoldalú partnerség megerősítésének a lehetőségeit vizsgálja, és ezen a téren az energetikai együttműködésnek is lényeges szerep juthat a jövőben - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Londonban.

A minisztérium közleménye szerint az államtitkár arról számolt be, hogy nagyon fontos a párbeszéd folyamatos fenntartása azokkal a nyugati szövetségesekkel is, amelyek egész másképp látják az ukrajnai helyzetet, mint Magyarország.

Elmondta, hogy ennek jegyében egyeztetett Stephen Doughty brit külügyminiszter-helyettessel, akivel áttekintették, milyen lépéseket tehetnek a felek a két ország közötti partnerség és együttműködés, az évszázadok óta fennálló szövetség erősítése érdekében.

Fontos területnek nevezte az energetikát, ahol olyan kitörési lehetőség látszik, amelyik megújíthatja az egész kapcsolatrendszert.

Magyar Levente kiemelte, hogy ennek szellemében tárgyalt a Rolls-Royce SMR képviselőivel is, amely vállalattal közös nukleáris projekt lehetőségét vizsgálja a magyar kormány.

Forrás: MTI

 

2025. június 19. 18:36
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family