Lövöldözés tört ki a thai-kambodzsai határon, Phnompen szerint halálos áldozat is van

Lövöldözés volt szerdára virradóra a thaiföldi-kambodzsai határon, a kambodzsai hadsereg közlése szerint egy kambodzsai katona életét vesztette.

A hadsereg szóvivője, Mao Phalla azt mondta, hogy az első lövést thaiföldi katonák adták le a határ túloldalán őrjáratozó kambodzsai katonákra.

A thaiföldi hadsereg azt közölte, a kambodzsai határőrök a két ország közötti vita tárgyát képező területre léptek, a thai katonák pedig csupán el akarták őket onnan küldeni, ám "egy félreértés miatt" a kambodzsai katonák tüzet nyitottak, amelyet a thaiföldiek viszonoztak. A tűzharc a tájékoztatás szerint mintegy tíz percen át tartott.

Phumtham Vecsajacsai thai védelmi miniszter azt mondta, a helyzetet sikerült rendezni. Kiemelte, hogy egyik félnek sem állt szándékában a lövöldözés.

A thaiföldi sajtó úgy tudja, hogy az incidensre az ország északkeleti részén lévő, Kambodzsával és Laosszal is szomszédos Csongbok körzeténél került sor.

Bangkok és Phnompen között régóta húzódik vita a határok kijelöléséről, erőszakcselekményekre azonban legutóbb 2011-ben került sor, az UNESCO világörökségi listáján is szerelő, mindkét ország által magának követelt, körülbelül 1000 éves Preah Vihear hindu templom mellett. Az ügyet Kambodzsa a Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé vitte, amely két évvel később megerősítette azt az 1962-es határozatot, amely Phnompennek ítélte a templomot és a körülötte lévő területet.

Hun Manet kambodzsai miniszterelnök "békés megoldást" ígért a vitás kérdésekre.

Forrás: MTI

2025. május 28. 14:08
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra saját magáról Dulin Metta. Ő az Ázsia Expressz egyik sztárja és remélhetőleg...
family
Sokkot kaptak a rajongók, amikor meglátták Varga Viktort a szőrzete nélkül. Levágta a szakállát, amit amúgy olyan ha...
family
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak, amikor hatalmas tűz tombolt egy balatonfüredi házban, a pusztító lángok között felrobba...
Azt pletykálják, hogy titokban megszült Sydney van den Bosch! Mi most megkerestük a gyönyörű modellt, szóval már tud...
family
Zaklatták, meg akartak erőszakolni egy fiatal lányt a HÉV-en. Az édesapja a lánya segítségére sietett és úgy bepöcce...
family