A tájékoztatás szerint a sértett gyermekotthonban élt, azonban onnan rendszeresen megszökött és nagyapja borsodi otthonába ment, ahonnan nagyanyja korábban elköltözött. Tavaly májusban az akkor tízéves fiú ebben a lakásban tartózkodott, kérésére a nagyanyja is jelen volt.
Mint írták, hajnalban a gyanúsított odament az alvó kisfiú ágyához, lehúzta nadrágját, majd molesztálni kezdte. Ezt a sértett tiltakozásakor sem hagyta abba, sőt azzal is megfenyegette, hogy megveri, ha nem hagyja magát. A zajokra felébredő nagyapa - miután megbizonyosodott róla, mi is történik - rendőrt hívott és érkezésükig visszatartotta a gyanúsítottat.