
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
Négy személy letartóztatásáról döntött pénteken a Kecskeméti Járásbíróság, akiket jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzésével, illetve azzal való kereskedéssel gyanúsít a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Mandiner Kövecs Mátétól, a főügyészség szóvivőjétől.
A nyomozóhatóság a társaság két tagja esetében különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás, míg a másik két személlyel szemben jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntettének gyanúja miatt kezdeményezte a letartóztatást; szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozva.
A Mandiner egyik, az ügyre rálátó forrása szerint az egyik gyanúsított a Tisza Párt szolnoki, illetve Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei koordinátora. A lap információi szerint egy bizonyos Cs. S.-ről van szó, aki egyébként részt vett Magyar Péter pártjának múltkori, az MTVA-székház előtt tartott tüntetésén is.

A bíróság a gyanúsítottakat harminc napra helyezte letartóztatásba. Az ügyészség tájékoztatása szerint két gyanúsított esetében jogerőre is emelkedett a döntés, míg a másik két elkövető fellebbezett a határozat ellen.
A Magyar Nemzet információi szerint az ügyben további gyanúsítások is történtek.
A lap megkeresésére a Tisza Párt elismerte, hogy a gazdasági bűncselekményekkel vádolt férfi az egyik Tisza-szigethez kötődött. A párt azt állítja, hogy még a hír megjelenése előtt, amint tudomásukra jutott a büntetőeljárás, törölték a férfi regisztrációját.
Fotók: Facebook

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk