Letartóztatták a nyírkátai férfit, aki megölte terhes volt feleségét

Letartóztatták egy hónapra a nyírkátai gyilkosság gyanúsítottját, aki ellen emberölés bűntette miatt indult eljárás.

Az MTI közleménye alapján a megalapozott gyanú szerint május 27-ére virradó éjszaka a gyanúsított megjelent tőle külön élő élettársa nyírkátai udvarán, ahonnan a nőt hajánál fogva egy fás-bokros területre vonszolta, majd ott ismeretlen eszközzel - vélhetően zsineggel - megfojtotta. A sértett a helyszínen életét vesztette, a gyanúsítottat még aznap délben elfogta a rendőrség.

Mivel a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény elkövetésével, emellett büntetett előéletű és munkahellyel, rendszeres jövedelemmel rendelkezik, joggal lehet tartani a szökés, elrejtőzés veszélyétől - írták.  A végzés végleges, mind az ügyész, mind a vádlott és annak védője tudomásul vette.

A Friss Média regionális online magazin korábbi információi szerint az áldozat hat hónapos terhes volt, aki elmenekült az élettársától, mivel az féltékeny volt, emellett rendszeresen bántalmazta.

A fotó illusztráció: Shutterstock

 

Korábbi tartalom:

Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval

2023. május 30. 14:52
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Divatikonok, sztárparádé, extravagáns és lenyűgöző kollekciók... ruhák minden mennyiségben! A Budapest Central Europ...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő
Tényleg egy társkeresőn keresi az igazit Rubint Réka? Az ország egyik legismertebb fitneszanyukája, aki nemrég még a...
family
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family