Lenyűgöző fotót készített egy hajdúsági férfi, az alkotást még a NASA is megirigyli

Zoltán több mint egy hónapig várt a csodára.

Buczi Zoltán, a Hajdúsági Csillagászat tagja hosszas várakozás és munka gyümölcsét osztotta meg az egyesület Facebook-oldalán hétfőn.

A bejegyzés szerint Zoltán a kitartásáról és maximalizmusáról ismert, aminek köszönhetően sikerült egy lenyűgöző képet készítenie az Orionról.

Ahogy a posztban olvasható, a tél az Orion szezonja, mert kora este jól látható.

Augusztus végén hajnalban már látszik, egyre korábban kel, tavasz végén azonban eltűnik a Nap sugaraiban.

Több mint egy hónapja gyűjtöm az adatokat az Orionhoz és most, hogy körülbelül 10 órányi összejött, nem bírtam ki, hogy ne dolgozzam fel a következő derült éjszakáig. Annak érdekében, hogy minél több részletet meg tudjak jeleníteni, 10, 30, 60, 120 és 180 másodperces expokkal dolgoztam, ami csak addig tűnt jó ötletnek, amíg ezeket el nem kezdtem összegyúrni... Végül néhány nap alatt ez is megtörtént, így a jelenlegi állapotában késznek nyilvánítottam

– osztották meg Zoltán gondolatait.

Címlapfotó: Hajdúsági Csillagászat hivatalos Facebook-oldala

2024. február 05. 17:58
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Magyarországról kitiltott Robert Brovdi kampányolt a Tisza Párt vezére mellett. Robert „Madyar” Brovdi, az ukrán dró...
Már a mentők sem tudták megmenteni az életét.
Nem akárki bukkant fel október 23-án a Tisza Párt vonulásán. A korábban éveket börtönben töltő Tasnádi Péter úgy tűn...
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afe...
Ketten is megsérültek, miután rendőrautónak csapódtak szerdán Budapesten. Egy 17 éves fiú száguldozott a rollerrel, ...