Lehet, hogy emberi maradványokat találtak a robbantás közelében

Lehetséges, hogy emberi maradványokat találtak a pénteken korán reggel Tennessee amerikai állam fővárosának, Nashville-nek a belvárosában felrobbant parkoló lakóautó közelében.

A rendőrség egyelőre nem tudta megállapítani, hogy tartózkodott-e valaki a járműben, amikor az felrobbant. Néhány órával az eset után azonban John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a helyszín közelében lehetséges emberi maradványokra bukkantak. Hozzátette, hogy megvizsgálják, valóban emberi szövetről van-e szó. Azt mondta, a dolgok jelenlegi állása szerint nem tudnak halálos áldozatról.

A járműből a robbanást megelőzően bombára figyelmeztető hangfelvételt lehetett hallani. A detonáció következtében három ember nem életveszélyesen megsérült, és a rendőrség azt gyanítja, hogy szándékos robbantás történt.

Bejelentők azzal riasztották a helyszínre a rendőrséget, hogy a gépjármű közelében lövések dördültek el. A kiérkező egyenruhások lőfegyverhasználat nyomait nem találták. A járműből hangfelvételt hallottak, amely szerint "pokolgép robban tizenöt perc múlva" - közölte Drake.

A rendőrök ezért gyorsan elkezdték a környék kiürítését, és kihívták a tűzszerészeket. A lakóautó azonban felrobbant, még mielőtt a tűzszerészek a helyszínre érkeztek volna. Kilenc közelben parkoló autó is kigyulladt, és a környéken többtucatnyi háznak betört az ablaka, emellett több fát is kidöntött a detonáció. A robbanásban megrongálódott az AT&T amerikai telekommunikációs vállalat telefonközpontjának központi irodája is a hálózati berendezésekkel, ami fennakadásokat okozott a telefonszolgáltatásban.

A nashville-i tűzoltóság hivatalos Twitter oldalán közzétett néhány fotót, amik az északi 2. sugárúton látható károkat, illetve a hatóságok munkáját mutatják.

A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ideiglenesen felfüggesztette a légi járatokat a nashville-i nemzetközi repülőtéren szintén a detonáció következtében előállt telekommunikációs nehézségekre hivatkozva.

A három sérült legalább egyike rendőr, akit a robbanás okozta léghullám ledöntött a lábáról, ő halláskárosodást szenvedett.

Egy rendőrségi szóvivő jelentősnek nevezte a detonációt, és közölte, hogy az ügyet nem csupán az állami rendőrség, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), valamint a jövedéki adókkal és fegyverekkel foglalkozó hatóság is vizsgálja.

Andrew McCabe, az FBI korábbi vezérigazgató-helyettese a CNN hírtelevíziónak azt mondta, elképzelhető, hogy a helyszínre érkező rendőrök voltak a robbantás célpontjai. Egy ilyen nagyságú robbantás már terrorcselekménynek számít - tette hozzá.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2020. december 26. 08:17
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A magyar bajnoki címért küzdöttek ma a muaythai harcosok Dunakeszin, az országos bajnokságon. Két kategóriában is me...
Még egy hét van mindenszentekig, de sokan már most kilátogatnak a temetőkbe és rendbe hozzák a rokonaik sírját, mert...
Sokakat megterhel ezért eltörölnék az emberek az óraátállítást. Vasárnap hajnalban kezdődik a téli időszámítás, emia...
Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.
Királypitont találtak egy panellakás vécéjében Kazincbarcikán. Egy vízvezeték szerelő látta meg a csaknem másfél mét...