Leállnak a vonatok Hegyeshalomnál, katasztrofális állapotok uralkodnak a szomszédban - Fotók

Drámai képek készültek több vonalon.

Az osztrák vasúttársaság vasárnap délután jelentette be, hogy vasárnap este hat órától előreláthatólag kedd éjfélig leállítanak minden vonatot Hegyeshalom és Bécs között, a járatok buszos pótlására pedig nincs lehetőség.

A MÁV tájékoztatása szerint valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul.


Az ÖBB több képet is megosztott a közösségi médiában az ausztriai vonalakon uralkodó állapotokról. Vasútállomások kerültek teljesen víz alá, számos helyen pedig fák dőltek a sínekre és a felsővezetékekre, így a fotók alapján kicsit sem meglepő, hogy felfüggesztették a vasúti közlekedést a szomszédban.


Kapcsolódó tartalmak: 

Rekordközeli vízmennyiség érkezik a Dunán, megjött a friss előrejelzés

KTM: felkészülten várják a védelmi bizottságok az Ausztriából érkező árhullámot

Orbán Viktor vezetésével ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs

2024. szeptember 16. 10:41
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...