Közpénzen végzett zsírleszívásáról hallgat, helyette a haderő fejlesztését támadja Ruszin-Szendi

A korábbi vezérkari főnök szépészeti beavatkozása felveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Ruszin-Szendi Romulusz egy szombati Facebook-posztban a Magyar Honvédség által beszerzett 56 új Gidrán kapcsán támadta a Fideszt és magyar haderő fejlesztését – írta meg mandiner.hu. Hozzátéve, hogy a volt vezérkari főnök szükségét érezte megszólalni ez ügyben, miközben a hűtlen kezelés gyanúját is felvető alakformáló beavatkozásának körülményeiről továbbra is hallgat.

Ruszin-Szendi hatalmával visszaélve az abban az időben az irányítása alatt álló kórházban esztétikai céllal zsírleszívást végeztetett, amelynek mintegy 1,2 millió forintos költségét nem fizette meg, helyette a költségeket a kórház állta – hangsúlyozta a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI).

Arra is fény derült, hogy mivel a Honvédkórháznál csak egy régebbi, több mint húszéves berendezés állt rendelkezésre, a Ruszin-Szendi beavatkozásához szükséges eszközt kölcsönözni kellett. A zsírleszívásnak szépészeti célja volt, amit az azt végző orvos is megerősített. Mindez a korábbi honvédségi vezető szerint azonban egyáltalán nem tartozik a magyarokra.

Kapcsolódó tartalmak:

Már a sajátjai is gúnyt űznek a zsírleszívós Toka tábornokból

 

2025. július 06. 10:53
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family