adomány

Közösen kampányol Palvin Barbara és Curtis

Curtis mellett Palvin Barbara, Caramel, Dukai Regina és a Nemzeti Színház is csatlakozott az MTVA Jónak lenni jó! elnevezésű jótékony kezdeményezéséhez, mely idén az Együtt az Autistákért Alapítvány javára gyűjt.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány és a MOL közös akciója során kék sütemények elkészítésére bíztatnak mindenkit, így a modell, Palvin Barbara maga is süt egy kék színű desszertet. A felhívásban résztvevőket arra kérik, hogy közösségi oldalaikon is posztolják az elkészített édességeket, és használják a #kéksüti #együttazautistákért hashtageket.

„Az Együtt az Autistákért Alapítvány mottója: Megérteni. Elfogadni. Segíteni. – Ennek szellemében csatlakoztam kiemelt támogatóként az alapítványhoz: rendkívül fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk az autizmusról, de igyekezzünk valóban megérteni, elfogadni, ha valaki spektrumzavarral él, és próbáljunk meg igazi segítséget nyújtani a számára. Ma Magyarországon ez átlagosan minden 15. családot érinti, sokszor nem is gondolnánk, hogy valaki autizmussal él a közvetlen környezetünkben, csak azt érzékeljük, hogy ő kicsit más, mint a többiek. A kék az autizmus színe, és a jövőben a spektrumzavar szimbólumaként fogom viselni a Kék Szív kitűzőt, mindenki mást is arra buzdítva, hogy ezzel a jelképpel is támogassuk az autizmusban érintett gyerekeket és családjaikat” – tette hozzá Palvin Barbara.

 

Címlapfotó: Instagram/@realbarbarapalvin

2020. december 10. 09:46
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket...
Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 7., vasárnap
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál, négy autó és egy hűtőka...
Legóból épített kerekesszéket egy lebénult kismacskának egy borsodi állatmentő. A kölyökre öt hetes korában találtak...