A közgazdász szerint "a magyar baloldal ehhez kíván asszisztálni, ahogy azt korábban is tette". Úgy vélte, "mindennek a vesztesei a hazai bérből és fizetésből élők lennének. Most már ott tartunk, hogy olyan tanulmányok születnek, amelyek felmérik az unió lakosságának vagyonát. Ezt azért teszik, hogy előkészítsék a vagyonok megadóztatását, mert nem elég a jövedelmek elvonásából megszerzett pénz. Akár jöhet a közös ingatlanadó is az unióban, ahogy már tervben van az egységes társasági adó mértékének meghatározása is. Ezzel Magyarország vesztene, mert elesne az előnyünk a befektetésekért folytatott versenyben" - magyarázta.
Boros Imre kifejtette: "Az Egyesült Államok bajban van, mert a dollárnak megszámláltattak a napjai, a világbirodalmi szerepe pedig mára leáldozott. Ez utóbbit jól mutatja az afganisztáni kivonulás."
Úgy fogalmazott, hogy a globális pénzügyi csoportoknak a birodalmi törekvésekhez új "gazdaállatra" van szükségük. "Ilyen az Európai Unió, amelynek a parlamentje már a kezükben van, ott a patrióta erőknek már csak gerillacsoportja maradt" - fogalmazott. Hozzátette, hogy "az Európai Bizottság is irányított, azonban egy-két nemzetállam még ellenáll", ide tartoznak például a visegrádi országok.
"A globális hatalmak elvesztették a gyarmataikat, az Amerikai Egyesült Államok leszállóágban van, így Európa maradt a pénzszedésre alkalmas terület. Ehhez Magyarországot is be kell darálni, és egy esetleges 2022-es kormányváltás után mi is beállnánk a sorba" - vélekedett Boros Imre.
MTI/Fotó: magyarnemzet.hu/Kurucz Árpád