elképesztő

Közel 24 milliárd forintot érő Botticelli festményt árvereznek el - FOTÓ

Sandro Botticelli egyik festményét árverezik el csütörtökön New Yorkban, a fiatal férfi portréját ábrázoló alkotásért 80 millió dollárt (23,5 milliárd forintot) várnak a Sotheby's szakemberei.

A Fiatal férfi arcképe medalionnal című, mintegy 550 éves festmény az egyik legjobb állapotban fennmaradt, magánkézben lévő alkotása az olasz reneszánsz mesternek.

Christopher Apostle, a Sotheby's New York-i szakértője hangsúlyozta, hogy 30 éves pályafutása alatt sohasem találkozott olyan Botticelli-képpel, amely a most árverésre kerülő alkotást minőségben, állapotában vagy jelentőségében megközelítette volna.

Mint hozzáfűzte, Botticelli a firenzei reneszánsz egyik legfontosabb művésze volt Michelangelo és Leonardo da Vinci mellett.

Az 1470-80-as évek táján készült mű egy titokzatos, ismeretlen fiatal férfit ábrázol, aki feltehetően a 15. század végi firenzei elithez, talán a városban uralkodó Medici-házhoz tartozott.

Egyszerű, sötét ruhát visel, mögötte a kék égbolt látszik, kezében egy medalion. A kerek foglalatban egy szent arcmása látható, melyet a 14. századi sienai Bartolomeo Bulgarini mesternek tulajdonítanak.

A festményt jelenlegi tulajdonosa Angliában vásárolta egy aukción 1982-ben 810 ezer dollárért, ami közel 240 millió forintnak felel meg. A Fiatal férfi arcképe medalionnal című festményre online árverésen lehet licitálni csütörtökön a Sotheby's régi mesterek műveiből rendezett aukcióján.

Az árverésen Rembrandt Ábrahám és az angyalok című bibliai témájú festményét is áruba bocsátják, amelyet utoljára 1848-ban Londonban árvereztek el. A 16 centiméter magas, 21 centiméter széles, kicsi kép a szakértők szerint 20-30 millió dollárért (6-9 milliárd forintért) kelhet el.

 

MTI/Címlapfotó: twitter.com/@RobbReport

2021. január 25. 10:07
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...