Kovács Zoltán: rá kell mutatni a liberális narratíva csapdáira

A liberális narratíva önmagát ejti foglyul, nekünk pedig rá kell mutatnunk ezekre a csapdákra – hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Nézőpont Intézet rendezvényén, kedden Budapesten.

Kovács Zoltán a Magyarországról megjelenő fake news-ok témájában rendezett beszélgetésben úgy fogalmazott: a Transparency International (TI) kedd reggel megjelent Korrupció Érzékelési Indexe módszertanilag vállalhatatlan, alaptalan, így az elemzés eredménye is értelemszerűen abszurd és vállalhatatlan.

"Ahogy kijött a jelentés, telekürtölték a világot azzal, hogy Magyarország évek óta az Európai Unió legkorruptabb országa. Ebből egy szó sem igaz, nyilvánvalóan politikailag motivált, politikailag vezérelt indexről beszélünk" – hangsúlyozta. Hozzátette: a jelentés módszertanilag hibás és szubjektív, ráadásul nem veszi figyelembe az unió saját, hivatalos jelentéseit sem.

Kovács Zoltán azt mondta: a magát korábban valamire tartó elit önmagát lejárató spirálban van, mert a tudománytalan okfejtéseit már senki nem veszi komolyan.

Kijelentette: a nemzetközi sajtóban megjelenő, Magyarországot támadó álhírekkel kapcsolatban "fake narrative"-ról érdemes beszélni, amelyben az egyes hírek egy nagyobb történetmesélés elemei. Szavai szerint évtizedes narratívaháború folyik, amelyben a liberális elit igyekszik lejáratni mindazokat, akik a nagy liberális eszmerendszernek ellentmondanak.


"Ez egy jól idomított rendszer, amiben mindenki tudja a dolgát" – állapította meg az államtitkár. Úgy folytatta: a liberális narratíva önmagából kifordulva, az abszurditáson is túlmenően próbál újabb és újabb megváltandó, felszabadítandó csoportokat kiszemelni. Ebből azonban nem tudnak "arcvesztés, önbeismerés és a valóság beismerése nélkül" kiszállni, ezért magukat ejtik csapdába – magyarázta.

Kovács Zoltán kiemelte: már 2010-12 körül is lehetett látni, hogyan épül fel a rendszer, de még "rengeteg meló lesz" abban, hogy azt lebontsák.

Mélyfúrásokra van szükség – mondta, hozzátéve: nagy hadjáratot kell indítani az adatokhoz hozzáférésért. Úgy fogalmazott: "Ha már transzparenciáról beszélünk, legyen átlátható, hogy amikor egy szervezet megszólal, milyen pénz mozgatja azt a száját". Az államtitkár szerint az Egyesült Államokhoz hasonlóan Európában is szigorúan kellene szabályozni az NGO-k tevékenységét.

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója elmondta: minden évben megvizsgálják a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi sajtómegjelenéseket.

2024-ben tovább nőtt a Magyarországgal kapcsolatos érdeklődés, a tavalyi híreket elsősorban az uniós soros magyar elnökség és a miniszterelnök békemissziója uralta – ismertette, hangsúlyozva: arányaiban továbbra is a negatív hírek dominálták a véleménycikkeket, tudósításokat.


Boros Bánk Levente azt mondta: a negatív hírek, rosszindulatú megfogalmazások, hangulatkeltések egyebek mellett a sajtószabadság, a demokrácia, az antiszemitizmus, rasszizmus és az igazságszolgáltatás témájában születnek. Példaként említette, hogy a la Repubblica olasz lap cikke szerint Magyarországon a televízióban nem eshet szó politikáról, és nincsenek vitaműsorok.

Boros Bánk Levente szavai szerint a fake news-okat egy nemzetközi, jól összehangolt, hálózati működésű közeg terjeszti. A hírek körforgása jól követhető, hiszen azokat elsőként hazai aktorok fogalmazzák meg, majd különböző együttműködéseken keresztül juttatják el a nemzetközi térbe, melyek végül felerősítve, politikai támadások, lejárató kampányok formájában érkeznek vissza Magyarországra – magyarázta, megjegyezve: a rendszer finanszírozását donorok jól beazonosítható köre szolgáltatja.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról beszélt, hogy a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe hamis, félrevezető és manipulatív kimutatás. "Szeretnénk mindenkit felszólítani, hogy ne vegye komolyan, ne higgye el az állításait, és ne hivatkozzon rá" – tette hozzá.

MTI/Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

2025. február 11. 16:50
40 milliós kocsi tört össze Kecskemétnél - Fotók
A két sofőr megsérült, amikor egy luxusautó és egy másik személykocsi ütközött frontálisan Kecskemét mellett a 4622-...
Már megint az exem - Marsi Anikó meglepő módon konferált és milliókról beszélt
Már megint az exem... Jóban vagyunk, nyugalom, nem is lehetne ez másként, hiszen van két közös, tökéletes gyerekünk....
Letartóztattak egy magyar férfit Thaiföldön, kiderültek László üzelmei
Letartóztattak egy motorkerékpár-kölcsönző vállalkozást vezető magyar férfit Koh Phanganon Thaiföldön a minap.
Megerőszakolta élettársa 3 és 4 éves kisgyerekeit egy tiszavidi férfi, a fiút és a lányt is verte
A kisfiút és a kislányt verte és éheztette is, a gyerekeket végül kiemelték a családból, ekkor derült ki, hogy milye...
Többeket is megölt, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszakja
Többrendbeli gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják egy németországi hospice-kórház ápolóját, aki az ügyé...
Lovashuszárokkal emlékeztek a hősökre
Rengetegen ünnepelték a vidéki városokban is a forradalom és szabadságharc hőseit. Ebből az alkalomból az egri várba...
Órákig vártak a sorban a korona miatt
A hűvös idő és az eső ellenére kígyózó sorban álltak az emberek már a nyitás, vagyis tíz óra előtt a Kossuth téren, ...
Felgyújtotta otthonát a 32 éves férfi, így szabadult meg mostohaanyja 20 éves fogságából
Gyakran a WC-ből ivott, mert csak napi két csésze vizet kapott.
Tízezrek voltak a fővárosi programokon
Patkódobás, huszárhajsza, lovacskabáb-készítés és még sok más program várta a gyerekeket március 15-én a Budavári Pa...
Rejtett kamerával figyelte a vendégeket
Rejtett kamerával figyelte a vendégeit egy apartman tulajdonosa Veszprémben. Egy dobozra lyukat vágott, abba dugta e...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.