Kovács Zoltánt arról kérdezték, hogy az Európai Bizottság nem megállítani akarja a migrációt, hanem menedzselni, s megjelent egy új kifejezés, a migránsgettó: városnyi méretű táborok lennének valahol a déli határon és az unió javaslata szerint Magyarországnak ezen táborokban kellene ellátnia a migránsokat, amíg a menedékkérelmüket el nem bírálják, s ha
az elbírálás 12 hét alatt nem fejeződik be, az ott tartózkodókat tovább kellene engedni.
A migráció kezelésének tervéről az államtitkár azt mondta, hogy Brüsszelben a 2015-ös migrációs csúcspont idején egyszer már felmerült javaslatokat vettek ismét elő.
Akkor - emlékeztetett - belépési pontokat, úgynevezett hotspotokat akartak létrehozni a külső országokban, de a tervet a felháborodások miatt elvetették.
Kijelentette: Magyarország kormánya továbbra is határozottan kiáll korábbi álláspontja mellett, ellenzi a migránsok szétosztását; a nemzeti konzultáció, a népszavazás és az alkotmány is ennek megfelelően rendelkezett, illetve rendelkezik.
Arra a kérdésre, hogy a tervek megvalósulását meg tudja-e akadályozni Magyarország és Lengyelország, Kovács Zoltán azt mondta: csak egységes döntést lehet hozni a migrációval kapcsolatban, egyhangú döntésre, konszenzusra van szükség az országokat képviselő állam- és kormányfők részéről, máskülönben az egyes államok polgárai joggal érezhetnék úgy, hogy rájuk erőltetnek döntéseket, és megkerülik akaratukat.