Kórházi kezelése alatt rákkal küzdő gyerekeket látogatott meg Ferenc pápa

Saját kórházi kezelése során a Gemelli kórház rákbeteg gyerekeket kezelő osztályára látogatott el Ferenc pápa, akit a Vatikán közlése szerint péntek reggel engednek ki a kórházból - közölte az MTI.

A Vatikán csütörtöki közleményében először hozott nyilvánosságra képeket Ferenc pápáról azóta, hogy az egyházfőt múlt szerdán alhasi sérvvel megműtötték.

A fényképeken látható, ahogy a pápa kerekesszékben ülve a Gemelli kórház gyermekonkológiai és gyermek-idegsebészeti osztályán találkozik az ott ápolt gyerekekkel és a kórház alkalmazottaival.

A vatikáni közlemény szerint a pápa megfelelő tempóban gyógyul, vértesztjei pedig az elvárt eredményeket mutatják, így az egyházfő péntek reggel elhagyhatja a kórházat.
Ferenc pápa a megszokáshoz híven júliusban csak a vasárnapi áldásokon vesz részt, külföldi utakon és más egyéb eseményeken nem. Orvosai egyébként is pihenésre intették, legközelebb csak augusztus elején utazik hivatalos látogatásra Portugáliába, ahol az Ifjúsági Világtalálkozón vesz részt, de a fátimai zarándokhelyre is ellátogat - közölte az MTI.

Címlapfotó: Twitter/@VaticanNews

2023. június 15. 17:03
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
Fakanalat ragadnak a Kincsvadászok sztárjai, egy olyan oldalukat mutatják meg hamarosan, amit eddig még soha! Összec...
family
Milyen az, amikor a hírességek elhagyják a komfortzónájukat? Demcsák Zsuzsa otthon van a kamerák előtt, de ahhoz nin...
family
Történelmi pillanat, jön az első exkluzív interjú! A Naplónak szólal meg először a földre szállás után Kapu Tibor a ...
family
Kyle Jenner, Robert Pattinson, vagy éppen Jason Momoa! Ellepték a világsztárok Budapestet, lépten-nyomon hollywoodi ...
family
Egy csókkamera lebuktatott egy híres cégvezért és a szeretőjét. A turbékoló pár egy Coldplay-koncerten próbált meg e...
family