Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő

Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality keretein belül. A forgatás helyszíne szinte mesébe illő, a Turai kastély bája azonnal rabul ejtette az üzletembert, de a szívéért küzdő lányok szépsége természetesen még ennél lélegzetelállítóbb volt. Zoli reggeli közben arról is beszámolt, életéről és sikereiről hamarosan könyv készül, aminek teljes tartalma még nem állt össze a fejében, de kiforratlan ötletei folyamatosan viszik előre.

Jákob Zoltán a Mokka csütörtök reggeli adásában főzőtudománya megcsillogtatása mellett arról mesélt, hogyan éli meg a párkeresést és a műsor forgatási napjait. Annyit elárult, hogy az előző évadokhoz képest idén jóval magasabb volt a jelentkezők száma, a hölgyek pedig gyönyörűek. Bevonulásukkor a Crystal Nails tulajdonosa igencsak nagyot nézett, volt olyan jelölt, akiről az első pillanattól tudta, közel sem hétköznapi személyiséggel van dolga.

A műsor további kulisszatitkairól az ország 37. leggazdagabb embere sem árulhatott el többet, de elmondásai szerint a nézők biztosan nem fognak unatkozni egy percig sem. A hölgyek gyönyörűek, a helyszín önmagáért beszél, az 54 éves egykori építész pedig minden pillanatát élvezi ennek az új kalandnak.

A milliárdos életéről hamarosan könyv is készül, melyben Jákob Zoltán papírra veti majd a sikerhez vezető útját, hiszen egy önerőből multimilliárdossá váló ember életében rengeteg fontos fordulópont és meghatározó üzleti döntés van, amiről érdemes beszámolni. A műkörömkirály fejezetről-fejezetre írja majd le történeteit és tanácsait azoknak, akik hasonló ambíciókkal szeretnének fejest ugrani egy esetleges vállalkozásba. Zoli mindezt diktálva tervezi megvalósítani, hiszen végzettsége szerint nem rendelkezik írói vénával, de a történetmesélésben annál inkább jeleskedik, így ezt látta a legjobb felállásnak.

2023. június 08. 11:22
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Kristálytiszta tenger, kavics és sok meglepetés. Egy egész családnyi felszereléssel, sátrakkal, utánfutóval nekivágt...
family
Fél évet volt kómában. Lélegeztetőgépen. Majd sorra álltak le a szervei. Az orvosok azt mondták, nincs remény. Három...
family
Csak a Naplóban szólal meg 22 év hallgatás után a siófoki horrorbaleset mozdonyvezetője. 2003 július 5-e. Egy dátum,...
family
BRUTÁLIS – Megvertek, megaláztak, szexre kényszerítettek egy beteg 19 éves lányt kamaszok Budapesten. A legutóbbi ve...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family