Koncz Zsófia: ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok

A jövő évi költségvetésben 4800 milliárd forintot fordít családtámogatásra a kormány, ez a nemzeti összetermék öt százaléka. Ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok - mondta Koncz Zsófia államtitkár hétfőn az M1 csatornán.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kiemelte, a kormány 2010-hez képest ötszörösére növelte a családtámogatásokra fordított összeget. Azóta egymillió munkahelyet is létrehoztak, így a magyar emberek munkájának is köszönhető ez az előrelépés - tette hozzá.

Közölte, a magyar családpolitika lényege, hogy minden élethelyzetben igyekszik segíteni és rugalmasan reagálni az új igényekre.

Példaként említette, hogy a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők és bölcsődei dajkák is megkapják a pedagógusigazolványt és az azzal járó kedvezményeket, a kisadózó egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők számára is elérhetővé teszik a vidéki otthonfelújítási programot érintő kedvezményes kölcsönt, valamint rendezik a szülési szabadságon lévő kormánytisztviselők jövedelmét, akik kimaradtak az automatikus béremelésből.


A családokért felelős államtitkár a jövő évi költségvetésről összességében elmondta, hogy kiemelt figyelemben részesítik a gyermekes családokat, a fiatalok életkezdését és a nyugdíjasokat.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy teljes körűen megújult a 30 féle családtámogatás között eligazodást segítő csalad.hu oldal. Az elmúlt hetekben megújult oldalon megmaradt a támogatási kalkulátor, de a felület felhasználóbarát idővonalat is kapott, mely a különböző élethelyzetekben segíti az eligazodást, valamint a megjelenés hasonlóvá vált a Digitális Állampolgárság Program arculatához - emelte ki az államtitkár.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2025. május 19. 11:35
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...
Szörnyethalt egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, miután autójukkal egy mikrobusszal ütköztek Nyírmihálydi közelében...
Az anyát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta két hetes csecsemőjét Nagydorogon. A Tények információ szer...
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte egy 35 éves abonyi férfi...