Kollégái mentették meg egy férfit életét Halmajugrán

Az 55 éves férfi a munkahelyén lett rosszul, munkatársai lélekjelenlétének köszönhető, hogy életben van. A hős kollégák azonnal cselekedtek.

2022. június 28. 17:58

A középkorú férfi munka közben hirtelen összeesett egy halmajugrai gyár műhelyében. Munkatársai azonnal a segítségére siettek, megvizsgálták és mentőt hívtak hozzá.

Az ájult férfi nem lélegzett, kollégái a mentésirányító instrukciói alapján megkezdték az újraélesztését. Perceken keresztül, egymást váltva küzdöttek kollégájuk életéért.

A rövid időn belül a helyszínre érkező mentők emelt szinten folytatták az újraélesztést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. Miután stabilizálták az állapotát a mentők kórházba szállították a beteget – számolt be róla kedden az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.

Címlapfotó: Az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldala

Elkapták a kerepesi önkielégítő rémet, elmondta, hogy miért tette
A rendőrök kihallgatták a férfit és kezdeményezték bíróság elé állítását.
Elmarad a fővárosi légi parádé
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szo...
Újabb világsztár érkezett Budapestre, de nem felhőtlen az öröme
Budapesten van Dave Bautista, a Dűne sztárja, azonban nem volt örömteli a megérkezése, a színészt nagyon felpaprikáz...
Friss fejleményt közölt a rendőrség a Szigeten történt brutális verekedésről
Súlyos testi sértés és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást egy, a Sziget fesztivál...
Rájátszott az elesettségre a járókeretes pedofil, a segítségére siető gyerekekre a pokol várt
A gátlástalan férfi kérlelte a gyerekeket, hogy segítsenek neki hazamenni és bejutni a lakásába. A jól nevelt, segít...
Tények röviden, 2022. augusztus 19., péntek
Tények röviden adás
Tények teljes adás, 2022. augusztus 19., péntek
TŰZVÉSZ - Egy helyi férfi okozta a brutális tűzvészt a Mecsekben. Szemetet égetett a kertjében, onnan terjedt szét a...
Gyökeresen megváltozik az idő
időjárás-jelentés, 2022. augusztus 19., péntek
Egy rakás heroinnal kapcsoltak le egy 81 éves drognagyit
Öt kilogramm heroint találtak a varsói repülőtéren egy Afrikából Kanadába tartó 81 éves, dán állampolgárságú nő bőrö...
Mi van köztük?
Hosszú idő után egy ismert férfi társaságában mutatkozott nyilvánosan Berki Mazsi. El is indultak a találgatások. Be...