Kocsis: Magyar Péter hazudik a miniszterelnök nyaralásáról

Magyar Péter ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán pénteken.

A kormánypárti politikus szerint Magyar Péter „képtelen feldolgozni, hogy látványosan csökken az érdeklődés iránta, ezért ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet”. Mint fogalmazott, a „liberális propaganda” ebben most is hű partnere.

Kocsis Máté kijelentette, Magyar Péter mai posztja „uszítás és hazugság”, amelyben a miniszterelnök nyaralásával kapcsolatban „yachtozásról, luxusételekről” írt. A frakcióvezető szerint mindez valótlan, „semmi nem úgy van, ahogy leírja, de a szektának pont ennyi kell”.

A Fidesz politikusa különösen súlyos hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint Orbán Viktor a honvédség repülőgépével utazott Horvátországba.

Ahhoz már emberfeletti gátlástalanság szükséges, hogy Magyar Péter ezt állítsa, hiszen ez könnyen ellenőrizhető. A HM mai közlése szerint a miniszterelnök NEM vett igénybe semmilyen honvédségi eszközt, repülőt, akármit vagy bármit az utazásához.

 

Ennyit tehát a tényekről. Te meg hazudj, Péter, a kamuprofilok csápolnak érte, a libsi sajtó szolgalelkűen tudósítja a fröcsögésedet, de valójában már egyre többen látják az országban, hogy milyen ember is vagy!

– hangsúlyozta Kocsis Máté.

A bejegyzés végén a választásokra utalva azt írta: „233 nap, és felkenődsz a falra!”.

A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. augusztus 22. 15:15
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family