Kíváncsi mennyi idős él megyéjében? Kattintson és derítse ki!

Az országban összesen 1 990 342 idős embert tartanak számon, ám megyénként eléggé megoszlanak az adatok.

A KSH év eleji felmérése alapján kiderült, hogy Magyarországon összesen 1 990 342 fő 65 éves, vagy annál idősebb lakos van.

Megyénként igencsak eltérő arányban, míg a legtöbb számot (364 842 fő) a főváros öleli fel, addig a legkisebbet (40 920 fő) Nógrád megyében mutatták ki.

A számok alapján öt csoportba oszthatjuk a megyéket.

1. csoport: 200 001-

Ide tartozik Budapest és Pest megye, ahol külön-külön 364 842 és 234 838 fő figyelhető meg, együtt azonban 599 680 fővel uralják az első helyet.

2. csoport: 90 001 - 200 000

A főváros és Pest megye után azonban az ország keleti része tudhatja magáénak a legtöbb 65 év feletti lakost. Ide tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 123 150 fővel, Hajdú-Bihar megye 101 285 fővel és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is 96 106 fővel.

A keleti országrészhez hasonlóan Bács-Kiskun megyében is 100 ezer feletti számot mértek, így 106 247 főt vettek nyilvántartásba.

Forrás: MTI

3. csoport: 70 001 - 90 000

Míg Győr-Moson-Sopron megye 89 354 65 év felettivel rendelkezik, addig Csongrád-Csanád megye 86 702, Fejér megye 83 632, Baranya megye 78 086, Jász-Nagykun-Szolnok megye 77 817, Békés megye 76 394, Veszprém megye 74 221 lakost tudhat a magáénak.

4. csoport: 50 001 - 70 000

A 70 ezer időstől kevesebbet birtokló megyék közül Somogy megye 69 267 fővel, Heves megye 63 739 fővel, Zala megye 63 141 fővel, Komárom-Esztergom megye 58 858 fővel, Vas megye pedig 53 845 fővel rendelkezik.

5. csoport: 1 - 50 000

A legkevesebb 65 éves vagy annál idősebb polgárt pedig két megyében, Tolnában és Nógrádban fedezték fel. Míg az elsőben 47 898 főt, addig az utóbbiban csupán 40 920 főt jegyeztek fel.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2022. október 03. 11:59
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Magyar Péter ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet – jelentette ki Kocsis Má...
Drága Kicsi! Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szór...
A zenész-legenda Leslie Mandoki különleges koncertet adott Budapesten. A „50 év szabadságvágy” című ingyenes szabadt...