Kitüntette a DK-s polgármester az újbudai pedofilügy gyanúsítottjának anyját

Az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottjának anyját tavaly kitüntette László Imre, a kerület DK-s polgármestere, Győrffyné Molnár Ilona emellett helyi baloldali politikusokkal fotózkodott, a Facebookon pedig ismerőse az MSZP volt elnöke és a Momentum egyik parlamenti képviselője is - ezért talán nem véletlen, hogy korábban el akarták tussolni a szexuális kényszerítés miatt büntetőeljárás alá vont pedagógiai asszisztens ügyét - írta szerdán a Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet értesülései szerint kiváló politikai háttérrel rendelkezik az újbudai pedofilügy gyanúsítottja, mivel édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.

A jó kapcsolatra példa, hogy Győrffynét tavaly a kerület DK-s polgármestere, László Imre tüntette ki Pro Urbe díjjal, amelyet többek között négy évtizedes köznevelésért végzett tevékenysége miatt kapott.

– Mindenkinek megvan a maga eszköztára és mozgástere, hogy saját mikro- vagy tágabb lakókörnyezetét, Újbudát, az országot jobbá tegye – mondta László Imre, a kerület DK-s polgármestere a díjátadón. A ceremónián Győrffyné együtt fényképezkedett Barabás Richárd alpolgármesterrel, a Párbeszéd–Zöldek párt társelnökével és Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselővel.

A pedofilbotrány gyanúsítottjának édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.


Lecsapott a rendőrség

Mint a Magyar Nemzet megírta, múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról.

A lap úgy tudja, a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Értesülésünk szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.

Információik alapján volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.

Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az óvodavezető eltávolítását is követelik

Az óvodások szülei utóbb levélben fordultak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez.

„Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették”
– írták.

László Imre DK-s kerületvezetőt más intézkedések megtétele mellett arra kérték, hogy azonnal függessze fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására.

A levélben az az elvárás is szerepelt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pedagógiai asszisztens közeli családtagját a XI. kerületi önkormányzatnál betöltött vezető beosztásából. A szülők itt nyilván a gyanúsított anyjára céloztak.

A helyi Fidesz frakcióvezetője, Szabó László eközben arról beszélt: a köznevelésért felelős terület vezetőjeként a XI. kerület momentumos alpolgármestere, Erhardt Attila is felelős azért, hogy az óvónők, az óvodavezetők nem merték jelezni az ügyet.

2024. március 06. 11:48
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...