drogfogás

Kiskertész: óriási kannabisz ültetvényt ápolt a bérelt lakásában egy férfi - Fotók

Elfogtak egy a bérelt balatonfüredi lakásában kannabiszt termesztő férfit, a rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást - közölték csütörtökön a police.hu honlapon.

Fotók: police.hu

A 25 éves budapesti lakos ellen, aki 2019 nyara óta termeszt kannabiszt, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A férfi a növényt Veszprém megyei és budapesti ismerősei körében értékesítette. A rendőrök március 16-án reggel, budapesti otthonában fogták el az elkövetőt, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

Kihallgatása során elmondta, hogy a termesztéshez ő maga építette a berendezést a lakásban, majd a kábítószermagokat elültette, és a növényeket folyamatosan gondozta, szüretelte. A megtermelt 5 és fél kilogramm kannabisz felét saját maga fogyasztotta el, a többit pedig eladta. A nyomozók az őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozták.

Fotó: MTI

 

 

MTI

2021. március 18. 10:52
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...