Kinyitjuk az óbudai korrupciós botrány aktáit – Kiss László volt a „főnök“, neki ment a pénz

Főnöknek nevezték az óbudai korrupciós botrány szereplői Kiss Lászlót, akinek milliókat juttattak a fiktív szerződések utáni kenőpénzekből – többek között ez is szerepel annak a férfinek a vallomásában, aki még az eljárás elején kezdett el beszélni a III. kerületi pénzszivattyúról. A Magyar Nemzet cikksorozatának második része következik.

Az első részben többek között arról esett szó, hogy a hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében.

A Magyar Nemzet hozzátette, az informátor „csak” nagy lendületet adott és feljelentésével elindította az eljárást, de Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe. A feljelentő egyébként kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik ugyancsak nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.

Az óbudai botrányról a közvélemény először Anonymus leleplező információiból értesült, az álarcos alak például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.


Márciusban történtek az első gyanúsítások

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután információink szerint beszélni kezdtek.

Júniusban a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást és ártatlannak vallják magukat, ugyanúgy, ahogy P. Gábor is.

Fotó: MTI

Fiktív szerződések, korrupciós pénzek

Az ügyészség gyanúja szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A KNYF szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. Az ügyészség közleményében kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

Az ügyészségi gyanúsítást nyilván több bizonyíték támasztja alá, de most folytassuk annak a férfinak a vallomásával, akinek a feljelentése és az átadott információi az eljárás kezdetén volt nagy segítség a nyomozó hatóságnak (ebből a vallomásból korábban a PestiSrácok.hu is szemezgetett).


Lezsírozott közbeszerzés

Ahogy az a Magyar Nemzet előző cikkéből kiderült, a feljelentő jó viszonyban volt P. Gáborral, akin keresztül megismerte D. Róbertet és F. Lászlót is, illetve P. segítségével kapcsolatba került az óbudai önkormányzattal:

„2019 októberében P. Gábor azzal keresett meg, hogy az óbudai önkormányzatnál az önkormányzati lap készítésére és terjesztésére vonatkozó szerződés 2020 januárjában le fog járni, és az önkormányzat erre egy új közbeszerzést fog kiírni. P. Gábor felvetette, hogy ezen a közbeszerzésen elindulhatnék a cégemmel. Mivel az én cégem ilyen tevékenységet korábban még nem végzett, Gábor ismét megnyugtatott, hogy ezzel nekem nem kell foglalkozni, ő mindent intézni fog, én csak induljak el a pályázaton, illetve, ha megnyerem, írjam alá a szerződéseket.”

A férfi hozzátette, P. azt mondta neki, hogy csak el kell indulnia a cégével a közbeszerzésen, amit biztosan megnyer majd. P. hangsúlyozta azt is, hogy kikkel kell szerződnie az újság elkészítésére, gyártására, terjesztésére.


Kilencvenszázalékos haszon

A feljelentő arról is beszélt, hogy az újság kiadása során egyre jobb viszonyba került D. Róberttel és F. Lászlóval, egyre több mindent mondtak el, többek között azt, hogy milyen jó viszonyban vannak a polgármesterrel. A férfiúnak ekkor újra megerősítették, hogy a polgármester feleségének és F.-nek közös cégük van (illetve már csak volt – a szerk.), és az eredeti cél az volt, hogy „az önkormányzattal szerződéseket kössenek és a cégen keresztül kivigyék a pénzeket”.

Végül mégsem ezt a gazdasági társaságot választották az önkormányzati pénzek megcsapolására, hanem azokat, amelyek D. Róberthez és F. Lászlóhoz kötődnek – állította a feljelentő, aki beszélt arról is, hogy idővel mire vették még rá:

„2021. év elején F. László részéről történt az irányomba egy felkérés, hogy ha tudok olyan cégeket hozni nekik, akik papíron szerződnének az óbudai önkormányzattal különböző tevékenységekre és vállalnák, hogy a megbízási díjból bizonyos összegeket készpénzben visszajuttatnak, akkor ezt jelezzem feléjük, és cserébe a visszaosztott pénz egy százalékát én is megkapom jutalékként. Amikor ez a felkérés érkezett, akkor F. László és D. Róbert voltak jelen. Ennek a részleteit azonban már csak F. Lászlóval beszéltem meg, aki elmondta, hogy az általam hozott cégek megtarthatnák a bevétel tíz százalékát, és a maradék kilencvenszázalékos megbízási díjat pedig készpénzben, rajtam keresztül nekik visszajuttatják.”


Így történtek a pénzátadások

Idővel a feljelentő bevonta egy ismerősét is, aki saját vállalkozásával szállt be az önkormányzati bizniszbe. Erre azért volt szükség, mert F. László neki elmondta, hogy mivel szinte minden megbízást hozzájuk kötnek, „szükségük volt olyan cégekre, amelyek direktbe nem kötődnek hozzájuk”.

Összességében több tíz millió forintról volt szó–- állította a bűntárs, aki részletesen vallott a pénzátadásról is:

„A pénzt minden alkalommal a ház előtt adtam át nekik, soha nem mentem be egyikük lakásába sem. Vagy beültek mellém a kocsiba, vagy én kiszálltam és a kocsi mellett adtam át a pénzt, ha kocsiban voltunk, akkor készpénzben, boríték nélkül, viszont ha kiszálltam, akkor mindig borítékban. A pénzátadást megelőzően megkérdeztem, hogy mennyit kell átadnom, és nekem ekkor mutatott F. László egy teljesítési igazolást, amin szerepelt az összeg, és ebből számolta ki, hogy ennek a kilencven százalékát kell kifizetnem.”

A férfi egy P. Gáborral való találkozójáról pedig így számolt be: „Arra tudok visszaemlékezni, hogy már sötét volt és autóval elmentem az ő kispesti házához, felhajtottam a feljárójára és a kapunál az autója mellé leparkoltam. Egy elég széles viacolor van a háza előtt, amin két autó elfér. Ő kijött az elektromos kapun és beült mellém az anyósülésre, ahol én átadtam neki egy papírszatyorban a pénzt.”


„A Főnöknek megy a pénz”

A feljelentőnek társai nyíltan beszéltek arról is, hogy a polgármesternek vissza kell osztaniuk a megbízási díjakból a hirdetőoszlopok hasznosításával összefüggésben.

Arról volt szó, hogy a III. kerület területén elhelyezett, két cég tulajdonát képező hirdetőoszlopokon az általuk hasznosított hirdetési felületek után befolyó árbevételből jó lenne, ha a cégek bizonyos összegeket visszajuttatnának F. Lászlónak, D. Róbertnek és rajtuk keresztül Kiss László polgármesternek. Nekem F. László, D. Róbert és P. Gábor mondta, hogy ebből a pénzből juttatnak Kiss László polgármesternek azért, hogy ő az önkormányzat képviseletében engedélyezze ezeknek a hirdetőoszlopoknak a további fennmaradását az önkormányzat közterületein.

Hozzátette: ezt úgy gondolták, hogy az a két cég, amely a kerületi hirdetőoszlopokat birtokolja és hasznosítja, szerződést köt fiktív szolgáltatásokra, és ezen szerződések alapján a kiszemelt cég vezetője a pénzt átadja F. Lászlóéknak, akik azt majd eljuttatják a polgármesternek.

– Nekem F. László, D. Róbert és P. Gábor is megerősítette, hogy Kiss László polgármester a neki visszaosztott pénz fejében vállalta, hogy az önkormányzat továbbra is engedélyezi a hirdetőoszlopok maradását az önkormányzati közterületen – mondta a bűntárs, hozzátéve, hogy társai konkrétan azt mondták, a „főnöknek megy a pénz”.

– Meg is nevezték előttem Kiss Lászlót, ezért tudom őt a „főnök“ kifejezéssel azonosítani. A férfi nyomatékosította továbbá, hogy ő a polgármesterrel csak egyetlenegyszer találkozott, amikor bement az önkormányzathoz szerződést aláírni. Ekkor vele volt P. Gábor is, aki bemutatta őt Kiss Lászlónak, majd távozott a helyiségből. Pénzátadásra itt nem került sor.


Foglaljuk össze, mik derültek ki eddig a Magyar Nemzet cikksorozatából:

  • Az óbudai korrupciós botrányról Anonymus három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.
  • Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak. 
  • 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.
  • A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.
  • Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst, akinek „megy a pénz”.
  • Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.
2024. augusztus 24. 13:22
Sziklafalnak csapódott egy ejtőernyős a Gerecsén - Fotók
A sportoló szerda délután szállt fel, ám repülés közben nyoma veszett.
Elképesztő, milliós kártérítést is kaphat az Árpád hídi gázoló
A vizsgálat szerint akkor tört el a kulcscsontja, miután halálra gázolta a 26 éves biciklist, és a másik autós, akiv...
Véget ért a TV2 sztárjának kapcsolata, kamerák előtt hagyta faképnél a párja
Feszült pillanatokat okoztak egymásnak.
Hétvégén fokozódnak az izgalmak a TV2-n
Elképesztő párbajokkal, rengeteg derűs és feszült pillanattal indult a Sztárban sztár 10., All Stars évada. A különl...
Jon Bon Jovi mentette meg egy nő életét
A nő le akart ugrani.
Hidegfront hoz esőt és markáns lehűlést
időjárás-jelentés, 2024. szeptember 12., csütörtök
Luxus? Naná!
Egzotikus szigetek, görög életérzés, kalandos nyaralás vagy luxussziget, mutatjuk a sztárok kedvenc nyaralóhelyeit! ...
Ássad már azt a sírgödröt!
Sokan talán nem is hiszik el, pedig van ilyen, megtörtént, méghozzá itt, Magyarországon. Lapátot ragadtak, kimentek ...
Orosz milliárdos a gyerekem apja!
Egy orosz milliárdos babáját várja egy magyar szépség. Most az egész világsajtó Dianáról beszél. Főleg úgy, hogy a b...
Egy csók még belefér?
Önök bevállalnák-e a Kísértést? Vagyis hogy párjukkal külön-külön beköltözzenek egy-egy luxusvillába, majd 10 gyönyö...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.