Kiderült a kegyetlen horrorház titka Pakodon

Rabszolgaként tartott fogva Pakodon egy család több embert is. Az egyik elítélt lány külföldre szökött, ezért még a TOP 50-es körözési listára is felkerült. A fejvadászok most fogták el Szerbiában. Jelenleg átadási őrizetben van.

A Zala vármegyei pakodi horrorházban vertek, éheztettek, koszban és mocsokban, rabszolgaként tartott több embert egy család. Állatokként dolgoztatták őket, szabadságukat korlátozták és minden pénzüket elvették. Volt, akit még arra is rávettek, hogy hitelt vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, sőt olyan is, akit prostitúcióra kényszerítettek. Áldozataik tragédiája akkor derült ki, mikor az egyik fogvatartott nő kórházba került, majd meghalt. Így jutottak el a rendőrök a hétfős pakodi családig. A faluban élők az egészről semmit sem tudtak, míg el nem fogták a családot.

A szörnyűségekről utólag hallott egy férfi, aki nyilatkozott a Tényeknek. A családot ő is jól ismerte. Korábban ugyanis őt is átverték.

Segítettem megcsinálni nekik a házat, cserépülni, amit én belevertem pénzt, az elúszott, meg az építőanyag, minden

– árulta el.

A család tagjait összesen 45 év fegyházra ítélte a bíróság, többrendbeli emberkereskedelem, halált okozó testi sértés, valamint rablás miatt. A 25 éves O. Alexandra azonban nem kezdte meg hat éves börtönbüntetését, megszökött, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A legkeresettebb bűnözők TOP 50-es listájára is felkerült, fejvadászok kutattak utána szerte a világban.

Április 4-én egy dél-szerbiai faluban, Graovoban fogták el a nőz, egy ideje már ezen a településen élt. Jelenleg átadási őrizetben van. Ha Magyarországra szállítják, meg kell kezdenie hatéves börtönbüntetésének letöltését.

2025. április 15. 07:56
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Alig néhány héttel a titkos esküvőjük után, Krausz Gábor és Mikes Anna kettesben is örök hűséget fogadtak egymásnak.
Gianni Annoni és felesége, Debreczeni Zita egy olasz romantikus filmbe csöppentek.
Könnyekig megható pillanatok és egy mesebeli esküvő. Krausz Gábor és Mikes Anna hazaértek a nászútról és határtalan ...
family
Lehet párosítani embereket is: heteken át tartó tesztekkel, interjúkkal, illetve szükségeltetik még néhány szakmai f...
family
Élete legnagyobb álmát valóra váltotta, csak közben kis híján belehalt. Egy 25 éves csíkszeredai nő, Xénia elhatároz...
family