Két magzat közül csak az egyik kapta el a koronavírust az édesanyjuktól

A koronavírusos nő ikreket hozott világra, ám a babák közül csak az egyiknek volt pozitív a koronavírus tesztje.

Ikreket hozott világra egy Covid-19 fertőzött kismama egy szlovákiai kórházban a közelmúltban, viszont a két baba közül csak az egyikük szervezetében mutatták ki a fertőzést. A helyi sajtónak a kórház igazgatója elmondta, hogy a vírus a méhen belüli fejlődés során került át az édesanyáról a magzatra. A méhlepény az egyik magzatnál átengedte a vírust, a másiknál viszont meggátolta a fertőzést.

A babákon két tesztet is elvégeztek, hiszen az orvosok először azt gondolták, hogy téves volt az első teszt, de a második tesztnél is csak az egyik gyermeknek lett pozitív az eredménye.

A nőt egy közeli hozzátartozója fertőzhette meg, de szerencsére enyhe tünetek jelentkeztek nála. Az édesanya egyelőre csak az egészséges gyermekét szoptathatja, a másik babát elkülönítették.

A szakértők szerint az újszülöttekre nézve nagyon veszélyes a Covid-19, ugyanis a vírus akár maradandó egészségkárosodást is okozhat náluk - írta meg a parameter.sk

2021. március 11. 09:01
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Jégesővel, szélviharral és sűrű villámlással érkezett meg a lehűlés pénteken, Mosonmagyaróváron elverte a kerteket a...
Ámokfutó okozott óriási balesetet pénteken az M43-ason Makónál. Az elképesztő jelenetet egy másik autó fedélzeti kam...
Ukrán–magyar csalóhálózatot buktattak le a szabolcsi rendőrök. A banda tagjai banki ügyintézőnek adták ki magukat, é...
Ukrán–magyar csalóhálózatot buktattak le a szabolcsi rendőrök. A banda tagjai banki ügyintézőnek adták ki magukat, é...