Kegyetlen rablót kaptak el Kőbányán, több áldozata is volt

A fiatal férfi néhány percen belül két gyalogosra is rátámadt, de más bűncselekményeket is bevallott.

A kőbányai járőröket október 30-án 9 óra 10 perc körül egy rabláshoz riasztották a Kisbacon utcába, ahol a sértett elmondta, hogy egy ismeretlen hátulról fellökte, többször megrúgta, majd letépte róla az övtáskáját, és elfutott. A megtámadott férfi súlyosan megsérült – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt néhány perccel később a helyszín közelében elfogták. A fiatalnál megtalálták a sértett táskáját, a benne lévő telefonnal együtt.

A járőrök a 18 éves B. Zoltánt előállították. A rendelkezésre álló adatok szerint öt perccel az eset előtt a Pongrácz úton is rátámadt egy gyalogosra, de tőle nem sikerült értéket szereznie.

A nyomozók megállapították, hogy B. Zoltán összefüggésbe hozható két októberben elkövetett hasonló bűncselekménnyel is, így a fiatalt végül rablás bűntett, rablás kísérlet, garázdaság, súlyos testi sértés kísérlet és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2022. november 08. 09:04
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
A DROGPOKOL TESTKÖZELBŐL! - Betörnek a lépcsőházakba, zaklatják a lakókat, rettenetes állapotok uralkodnak Budapest ...
family
Hollandia, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Csehország és Ausztria 2022 óta több energiahordozót ...
Ilyet nem lehet csinálni, bárkiről bármit mondani bizonyíték nélkül – ez vállalhatatlan irány – jelentette ki Horn G...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...