Karddal támadt kisgyermekét tartó élettársára egy nyíregyházi férfi

Az anya a gyerekekkel az éjszaka közepén menekült el a bántalmazó apa elől. Most emeltek vádat az agresszív férfi ellen.

A férfi élettársával és négy kiskorú gyermekükkel élt Nyíregyházán egy albérletben. Az apa 2024 őszén egyik éjszaka bekábítószerezve, féltékenysége miatt egy fém kard nyelével a combján megütötte az ágyban alvó élettársat, majd az ágyból a hajánál fogva kihúzta – közölte az ügyészség.

Kifejtve, hogy a négy gyermek is a sértett mellett aludt, akik a kiabálásra felriadtak, és sírni kezdtek. A nő a legkisebb, 1 éves gyermeket a karjába vette, a vádlott azonban tovább kiabált vele és fenyegette, majd a kardot a kezében tartva többször megkísérelte azzal megvágni az élettársát, akinek az ütések előtt sikerült elugrani, így azok a bútorokat érték.

Az agresszor a gyereket kitépte az anyja kezéből, és az ágyra dobta, majd amikor a síró kicsit a nő ismét felvette, a vádlott újból meg akarta őt vágni. Ekkor a gyerekágyat találta el, mindezek után az asszony a gyerekekkel együtt kimenekült a házból. Szerencsére senki sem sérült meg, de több berendezési tárgyban is kár keletkezett.


A férfit kiskorú veszélyeztetésével, az anya és a gyermek sérelmére elkövetett testi sértés kísérletével és kábítószer birtoklással vádolja az ügyészség.

Vele szemben beismerése esetére 4 év börtönbüntetést kiszabását indítványozta a vádhatóság, valamint a szülői felügyelet jogának megszűntetését.

2025. március 29. 18:17
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
A szászországi Grimma város közelében a Mulde folyóba zuhant kedden délelőtt a német hadsereg (Bundeswehr) egyik kat...
A tengerbe menekültek az erdőtűz elől a strandolók Szardínián, a parton hatalmas volt a pánik!
Már három holttestet sodort partra a víz Romániában, miután brutális viharok és áradások pusztítottak az ország észa...
Nem minden arany, ami fénylik. Ez különösen igaz nemcsak a nemesfémekre, hanem az emberekre is. Sokan teljesen mást ...
Két és félszer gyorsabban terjed, mint a korábbiak, már Magyarországon is kimutatták a koronavírus új variánsát, a N...