Karácsonyi angyalt fotóztak a Marson

Egy karácsonyi angyal bukkant fel az Európai Űrügynökség (ESA) Marsról készített képein.

A képeket az ESA készítette a Mars Express nagy felbontású sztereókamerájával. Az angyal formájú alakzatot a vörös bolygó felszínén észlelték. Felette pedig egy kráter látható, ami a glória érzetét adja.

A vörös árnyalatok a dűne mezők összetételének az eredményei. A mezőket nagyrészt sötét, kőzetalkotó ásványok alkotják, amelyek piroxénként és olivinként ismertek, amik megtalálhatóak a Földön is.

 

Az angyal mellett találtak a bolygón egy másik ünnepi hangulatú objektumot, ami nem más, mint egy szív alakú forma, amely részben kapcsolódik az angyalhoz.

Az ESA elmagyarázta, hogy miből áll ez a két dolog:

"Az angyal keze úgy tűnik, mintha balra nyúlna és egy nagy, szublimációs gödör lenne. Ez egy olyan jellegzetesség, ami akkor keletkezik, mikor a jég gázzá válik és üres zsebeket, mélyedéseket hagy a bolygó felszínén. Ez a folyamat gyakran megfigyelhető az évszakváltozásoknál. A fej és a glória egy kráterből formálódott, amely a Marsba becsapódó testek által jött létre".

 

"Végül pedig a szív, amit egy meredek emelkedő hangsúlyoz ki és el van választva a sötét dűnék kiterjedésétől. Ennek a sötét anyagnak az eredete, ami mindenhol megtalálható a Marson még nem tisztázott, de a tudósok úgy vélik, hogy egy ősi vulkáni tevékenység által képzett anyagrétegekben, a felszín alatt mélyebben létezett" - állítják a kutatók.

Ez azonban nem az első érdekes felfedezés, amit a Mars Expressz tett. Szeptemberben víztesteket találtak a Mars Déli-sarkán. Ezek reményt adtak a tudósoknak, hogy az élet bizonyítékát rejthetik magukban.

 

A felfedezést követően, egy csapat a Washingtoni Egyetemről kifejlesztett egy rendszert, amely a Mars vizét oxigénné és üzemanyaggá változtatja abban a reményben, hogy egyszer űrhajósokat küld oda.

Fotó: ESA

2020. december 22. 14:07
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
150 ezren tüntettek a bevándorlás ellen Londonban. Egyre nagyobb feszültséget okoz ugyanis a tömeges migráció az Egy...
Hordágyon hozták le a tűzoltók a hegyről azt a férfit, aki túrázás közben sérült meg szombat délután a Pilisben. A D...
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...