Jóváhagyta a vészhelyzet meghosszabbítását a szlovák parlament

Szlovákiában március 19-ig érvényben lesz a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzet - a szlovák kormány február elején hozott döntését pénteken hagyta jóvá a pozsonyi parlament.

150 tagú testületben a szavazáskor jelen lévő 118 képviselő közül 83-an támogatták a kormány javaslatát, 35-en pedig ellene szavaztak.

A vészhelyzetet február 6-án harmadszor hosszabbította meg negyven nappal az Igor Matovic vezette szlovák koalíciós kabinet, a hatályos alkotmánytörvény alapján. A kormány döntését utólag a parlamentnek is jóvá kell hagynia, legkésőbb húsz nappal a döntés hatálybalépését követően. A szavazás eredménye bizonytalan volt, mert az ellenzéki pártoknak nem tetszett a kivételes jogi helyzet meghosszabbítása, és sokáig a kormánykoalíció képviselői között sem volt egyetértés ebben a kérdésben.

A szlovák kormány a vészhelyzet meghosszabbítását az egyre romló járványhelyzettel indokolta. Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint az új koronavírus okozta Covid-19 kórral összefüggő eddigi halálesetek száma már megközelítette a hétezret, a kórházakban kezelt betegek száma pedig meghaladja jelenleg a 3900-at az 5,4 millió lakosú országban.

A vakcinahiány miatt problémák vannak az oltásokkal is, ezt a folyamatot ezért egy hétre leállították. Igor Matovic kormányfő csütörtökön Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Pozsony tárgyalásokat folytat uniós partnereivel a koronavírus elleni vakcinák kölcsönzéséről. A szlovák kormány ezzel szeretné áthidalni az átmenetinek tűnő vakcinahiányt.

MTI/A címlapfotó illusztráció 

2021. február 26. 13:42
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family